Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Vereség emelt fővel

2014. május 12. 21:47
Három másodperc választotta el a hat mezőnyjátékossal játszó Veszprémet a büntetőpárbajtól a futsal NB I bronzmeccsén. Negyedikként zárt a Madarász-csapat.

Ahogy néhány nappal korábban írtuk, fennállásának legnagyobb sikerére készült az 1. Futsal Club Veszprém, amely hétfő este az Aramis gárdájával csapott össze az élvonal bronzmeccsén. A mieink esélyeit növelte, hogy a párharcról döntő egyetlen találkozót – az alapszakaszban elért helyezéseknek köszönhetően – a bakonyi megyeszékhelyen rendezték. Az azonban alaposan megnehezítette Madarász János vezetőedző dolgát, hogy – eltiltás, betegségek és sérülések miatt – mindössze hat mezőnyjátékosára számíthatott.

A képre kattintva galéria nyílik!

Ennek ellenére álomszerűen kezdődött a csaknem telt házas összecsapás, hiszen Finta már az első percben megzörgette a budaörsiek hálóját. Igaz, gyorsan érkezett a válasz, Frank Péter is gólra váltotta az övéi első helyzetét. A folytatásban alább hagyott az iram, úgy tűnt, hogy mindkét alakulat a biztonságra helyezi a hangsúlyt.

A játékrész hajrájára aztán felpezsdült a játék. Öttel a szünet Sámson szerezte meg a vendégek vezető gólját, ám Finta azonnal egalizált. Másfél perccel a szünet előtt mintaszerű ellentámadást vezettek a bakonyiak: Finta és Veisz szépségdíjas összjátékát követően Tatai szerzett ismét előnyt. De a fordulatoknak még mindig nem volt vége, Németh tizenegy méterről eleresztett bombája utat talált a gólvonal mögé, kialakítva a 3-3-as félidei állást.

Kapusbravúrokkal kezdődött a második felvonás, előbb Kasza mutatott be két nagy védést, majd Sikur fogta Boromisza Dániel lövését. A két mezőnycserével játszó FCV – dacolva a fáradtsággal – kiválóan küzdött. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de sokáig érintetlenek maradtak a hálók. Ebben nagy szerepe volt Kaszának, aki ihletett formában védett. A 30. minutumban aztán már ő sem tudott segíteni, szögletrúgást követőn Németh lövése landolt a hazai hálóban. A bakonyiak mindent elkövettek a hajrában, törekvéseiket pedig siker koronázta. A kapujából kilépő Kaszától indult az akció, majd Boromisza passzából Szabadfi lőtt közvetlen közelről a kapuba (4-4).

Következett a kétszer öt perc hosszabbítás, melynek krónikájához hozzátartozik, hogy ekkor már mindkét gárda öt-öt szabálytalanságnál járt. Így nagyon ügyeltek a résztvevők, hogy a játékvezetők ne fújhassák be a tízméterest érő hatodik faultot. Lélekben már mindenki a büntetőpárbajra készült, amikor három másodperccel a hosszabbítás vége előtt a vendégek kontrát vezethettek, a brazil Roni pedig nem hibázott... A bronzérem így az Aramisé lett, de a kiváló idényt futó Veszprémnek is óriási dicséret jár.

Futsal NB I, bronzmérkőzés:
1. Futsal Club Veszprém–Aramis SE  4-4 (3-3) - hosszabbítás után: 4-5
Március 15. utcai csarnok, 900 néző. Vezette: Kovács G. (Rózsa, Stumpf).
Veszprém: Kasza – Finta, Tatai, Boromisza D., Bényi. Csere: Weisz, Szabadfi. 
Vezetőedző: Madarász János.
Aramis: Sikur – Frank P., Frank T., Németh P., Roni. Csere: Vattamány, Takács, Birinyi, Sámson, Korozmán, Sajbán, Gorjánácz, Szimcsák. Vezetőedző: Frank Tamás.
Gólszerzők: Finta (1., 17.), Tatai (19.), Szabadfi (38.), ill. Frank P. (3.), Sámson (16.), Németh P. (20., 30.), Roni (50.).

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Gratulálok az Aramisnak a bronzéremhez. A Jóisten valamiért nem akarta, hogy mi nyerjünk ma, hiszen a mérkőzéshez közeledve folyamatosan fogyatkozott a csapatom. Hat emberrel pedig képtelenség ezt a sportágat játszani. Ettől függetlenül mindent kihoztunk a mérkőzésből, a játékosaim valódi hősök. Nagyon sajnálom, hogy a szurkolóinknak nem tudtunk örömet szerezni.

Frank Tamás: – Érezhető volt a játékunkon, hogy egy hónapot kihagytunk. A Veszprém jól játszott, nagyon sajnálom, hogy nem tudtak teljes csapattal kiállni, hiszen úgy lett volna igazán fair a találkozó. S az is furcsaság, hogy egy meccsen dőlt el a párharc. Nagyon örülök a bronzéremnek, úgy érzem, megérdemeltük. Igaz, a Veszprém is rászolgált volna, a végjátékban azonban mi voltunk a szerencsésebbek. Gratulálok a riválsunknak, különösen Madarász Jánosnak, aki óriási munkát végzett.


A mérkőzés előtt írtuk: Feltehetik a koronát a teljesítményükre

Galéria
1. Futsal Club Veszprém – Aramis SE 4-4
Zatkalik Dávid
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 16 16 0 0 72 20 52 48
2. ÚJPEST FC 15 13 0 2 75 30 45 39
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 15 9 4 2 86 24 62 31
4. ARAMIS SE 15 7 1 7 48 53 -5 22
5. SG KECSKEMÉT FUTSAL 16 7 1 8 50 57 -7 22
6. DEAC 15 6 4 5 36 34 2 22
7. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 15 6 2 7 53 48 5 20
8. PROHUMAN-PTE-PEAC 15 5 1 9 35 53 -18 16
9. MVFC BERETTYÓÚJFALU 15 4 4 7 46 41 5 16
10. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 15 4 0 11 35 59 -24 12
11. H.O.P.E. FUTSAL-ALPASSPORT 15 3 2 10 32 67 -35 11
12. HALADÁS VSE 15 1 1 13 16 98 -82 4
Utolsó módosítás: 2025. december 3. 21:45
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. november 7. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 17. 20:30
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
3-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 3. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal veszprém
Időpont
2025. december 8. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 20:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 5. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.