Az előadást Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének alelnöke és megyei elnöke nyitotta meg. Kijelentette: a szervező szövetkezet egy nemes ügy élére állt, remélhetőleg példájukat az ország más városaiban is követik majd. Elmondta, hogy a VOSZ érdekvédő szervezetként párbeszédet folytat más társadalmi csoportokkal is, egy ilyen közös erőfeszítés eredménye, hogy létrejöhettek a nyugdíjas szövetkezetek, amelyek kedvező körülmények között segítik munkához az időseket. Gazsi rámutatott: az elmúlt években jelentősen átalakult a munkaerőpiac, ma már senki nem teherként, hanem értékes, nagy tapasztalattal rendelkező munkavállalóként tekintenek a nyugdíjasokra.
A nap ismeretterjesztő előadását B. Hegedűs Piros festőművész, tanár tartotta meg, aki a portréábrázolás történetébe engedett betekintést a willendorfi vénusztól a szelfiig. Elmondta, hogy bár a csücsörítős szelfi az idősebb korosztály számára megütközést keltő, a képi ábrázolásokat mindig az adott kor társadalmi normái és elvárásai szerint kell értelmezni.
A művészet történelme során az alkotás célja sokat változott: a már említett willendorfi vénusz egyszerű használati tárgy volt, szertartási célokat szolgáló termékenységi idolnak készítették, ahogy például az egyiptomi fáraók szarkofágjai, halotti maszkjai is praktikus okokból jöttek létre: hogy tulajdonosuknak segítséget jelentsenek a túlvilágon.
A mai értelemben vett portréábrázolások az előző évezredben alakultak ki – elsősorban tehetős emberek megrendelésére készültek ilyen alkotások, és ekkor született meg a szelfi, vagyis az önarckép műfaja is, amit Da Vincitől Düreren és Rembrandton át Van Gogh-ig. Ha végignézzük hat évszázad portréit, azt látjuk, hogy különböző korokban nagyon eltérő ábrázolási módokat alkalmaztak, ahogy egy adott korban a különböző országokban is más erkölcsi, esztétikai normák vezették az alkotók kezét.
A fényképezőgép feltalálása után a családi portrékat már nem a festőktől rendelték meg, így a kor szellemének megfelelő ábrázolásmód helyett a művészek játékossá, kísérletezővé váltak. B. Hegedűs Piros rámutatott: aki nem tudja értékelni ezt a játékosságot, az nem tudja igazán érteni és szeretni a XX. századi képzőművészet portréit.
A szelfiket tehát ezen szempontok alapján érdemes a helyén kezelni: nem a negyven-ötven évvel ezelőtti, hanem a posztolók mai vizuális nyelvezetét, kulturális közegét figyelembe véve, a a XX. századból örökölt játékosságot értékelve.
Az előadást követően a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar nyilvános főpróbán mutatta be az Auer Fesztiválra összeállított műsorát.
