Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Kézműves pörkölésű kávék cégeknek egyenesen Olaszországból

2019. július 16. 15:29

Amikor az ember a szupermarketben vagy az erre szakosodott üzletekben nézelődik, akkor csak kapkodja a fejét: ilyen pörkölés, olyan aroma, a végén pedig fogalma sincs róla, hogy melyik kávét tegye be a kosarába. Hát még akkor, ha nem is egy személyre kell bevásárolnia, hanem az egész cég számára. Ahol természetesen mindenkinek más és más az ízlése.

A Koffein Service a gépek bérbeadása mellett a kávébeszerzés terhét is szeretné levenni ügyfelei válláról, és olyan kínálatot állított össze, ahol mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetsző – vagy inkább ízlő – kávét. Ráadásul nem is akárhol pörkölik ezeket a kávékat: egyenesen Olaszországból, egy kis manufaktúrából érkeznek hozzánk.

A többféle kávé nem luxus egy munkahelyen

Mivel egy munkahelyen mindenki másféle kávét szeret, másként elkészítve, fontos, hogy egyszerre ne csak egyfajta fekete legyen a konyhában vagy a pihenőben. Vannak ugyanis, akik az erős, lórúgásszerű kávét kedvelik, míg mások inkább a lágyabb ízekért, a komplexebb aromákért vannak oda. Ha nincs választék, akkor persze nem számít az egyéni gusztus, ha ugyanis kell a kávé az ébredéshez vagy a hatékony munkához, akkor sokan nem válogatnak.

De miért ne lehetne azzal is a dolgozók kedvére tenni, hogy többféle kávé közül választhassanak, amikor a jól megérdemelt pihenőidejüket töltik? Ez ugyanis nem luxus, csak némi odafigyelés kérdése.

Arabica, robusta és a többiek

Bár rengetegféle kávé létezik a származási országot, a pörkölés módját és a keverés arányát tekintve, gyakorlatilag minden kávéhoz két kávéfajtát használnak: az arabicát és a robustát.

A kettő között a különbség egyrészt a növények jellemzőiben, másrészt az ízvilágban rejlik. Az arabica növény érzékenyebb, nem áll ellen olyan jól a kártevőkkel szemben. Nagy a nedvességigénye, ezért elsősorban a szubtrópusi éghajlaton terem meg. A robusta ezzel szemben kevésbé igényes növény, illetve jóval ellenállóbb is. Kisebb magasságon is megterem, valamint az ára is kedvezőbb.

Az ízvilágukra jellemző, hogy a robusta egy keserűbb, savasabb vonalat képvisel, és sötétebbre is pörkölik, ami miatt remek eszpresszót lehet készíteni belőle. Az arabica ezzel szemben lágyabb, selymesebb, és a savtartalma is alacsonyabb.

Amikor az ember a kávék címkéit böngészi, akkor az rögtön szemet szúr neki, ha egy kávé 100% arabica, hiszen ott áll a csomagoláson méretes betűkkel. Azt viszont nem szokták feltüntetni rajtuk, ha egy kávé 100% robusta – érthető okokból.

Az intenzív ízektől a lágy aromákig

A Koffein Service által kínált kávék között biztosan mindenki megtalálja azt, ami a leginkább közel áll az ízléséhez. Legyen az egy intenzív, krémes és aromás keverék, mint az Intenso, vagy egy erősebb fekete, mint a Classico. A lágyabb ízek kedvelőit biztosan elvarázsolja majd a 100% arabica Supremo, és a koffeinmentes verziót kedvelőknek sem kell lemondaniuk a napi feketéjükről.

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.