Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
20°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
20°C

Kiállítás a múltról, fa a jövőnek - Negyedszázados jubileumát ünnepli a veszprémi Zonta

2019. május 8. 12:00
Negyedszázados fennállását ünnepli a ZONTA Club Veszprém, míg az anyaszervezet éppen 100 éves idén. A dupla jubileumot kedden emlékfa ültetésével, valamint történeti kiállítással és koncerttel ünnepelte a szervezet.

Tavaly decemberben adták át a Kálvin János parkban Veszprém első integrált játszóterét, a Czifra Pagonyt, ahol ép és fogyatékkal élő gyerekek együtt játszhatnak. Már akkor felmerült a gondolat, hogy a közösségi térben a Zonta Club Veszprém karitatív tevékenysége is megjelenthetne valamilyen formában, új típusú partnerségeket szülve – mondta el Brányi Mária alpolgármester kedden a helyszínen.

A gondolat végül egy emlékfa állításában és két rózsatő elültetésében öltött testet, melyeket a Bárczi iskola növendékeivel, valamint a VKSZ Zrt. munkatársaival együtt ültettek el a szervezet tagjai a játszótér és a parkban található pergola mellett.

Az emlékállítással a klub reményei szerint a fa növekedésével párhuzamosan a Zonta szellemisége is még jobban el fog terjedni a városban és a jótékonyság minél többek életének válik a részévé. Mindemellett a szervezet célja a közösségépítés is: „rászorulókat támogatunk, nőket pártolunk, felkaroljuk a művészetet és minden olyan eseményen igyekszünk részt venni, ahol a jószolgálatot mint önkéntes munkát hirdetni tudjuk. Noha női klub vagyunk, nem csak a hölgyeket szeretnénk megszólítani, hanem a családokat is” – tette hozzá Sulákné Hontai Mária, a szervezet soros elnöke.

A Zonta keddi rendezvényei nem értek véget a parkban: délután a Csermák Antal Zeneiskola folyosógalériájában szerveztek kiállítást az elmúlt 25 évükről. A tárlatot, melyben fotókat, újságkivágásokat is találunk, dr. Takács Zita, a bécsi Zonta Club elnöke nyitotta meg.

- Balatonalmádi diákként es a Lovassy tanulójaként igazán átérzem, hogy milyen az, amikor az ember a gyökereihez kötődő értékeit próbálja egy nemzetközi szervezet szintjén is megmutatni, gazdagítani - jegyezte meg.

Elmondta azt is, hogy a zonta szó a sioux indián nyelvből származik, az állhatatosságot, hűséget és megbízhatóságot szimbolizálja. A szervezetet az Egyesült Államokban alapították száz évvel ezelőtt, és azértezt a nevet választották maguknak, hogy ezzel is kifejezzék missziójukat, a nők társadalmi, szociális és minden téren történő kibontakozását. A veszprémi klub a nemzetközi szervezet projektjein túl is számos kreatív kezdeményezéssel gazdagította a helyi közösségi életet. Ilyen volt például, amikor rendkívüli adománygyűjtő akciót szerveztek a vörösiszap-katasztrófa után, melynek eredményeként egy család feje fölé került biztos fedél. A helyi közösség szempontjából másként, de nem kevésbé fontos az sem, hogy adventi programsorozatával, az adventi Mendelssohn-koncerttel egy új, pozitív városi hagyományt teremtettek és ápolják azt már évek óta.

A kiállítás-megnyitót követően a Csermák Antal Zeneiskola magánének tanszakának növendékei adtak koncertet. Szólót énekelt Biber Ramón, Fekete Tünde, Hada Veronika és Szilágyi Ádám, zongorán közreműködött Győrfi Judit, az ütősöket Sipos Csaba szólaltatta meg.

Bertalan Melinda
Schöngrundtner Tamás
Szalai Csaba
további cikkek
Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke politika Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke Új pártelnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután Dobrev Klára és az elnökség az áprilisi választási kudarcot követően lemondott. Az elnöki székért a párt tapolcai jelöltje, Bakk István is versenybe szállt, végül azonban visszalépett a megmérettetéstől. tegnap 15:16 Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit rendőrség Levegőben kapta el a hídról leugrani készülő férfit Drámai körülmények között mentette meg egy 25 éves férfi életét két budapesti rendőr vasárnap kora este a Petőfi hídon. A tragédia elkerülésén szó szerint másodpercek múltak. Az egyik járőr már a levegőben kapta el a hídról leugró fiatalembert. tegnap 17:07 Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP közélet Üres gyárcsarnokból indultak, mára a globális logisztika ütőere lett a nemesvámosi KNAPP Öt éve Nemesvámoson bezárt egy fontos nemzetközi vállalat gyára, komoly űrt hagyva maga után. Ez a bizonytalan állapot viszont csak rövid ideig uralta a település mindennapjait. Ekkor érkezett meg az osztrák KNAPP, egy papírra vetett tervvel és a megújhodás ígéretével. Mára a világ egyik vezető logisztikai vállalatának lüktető szívévé vált az itteni üzem, ahol a helyi szakemberek precizitása a globális piaci igényeket szolgálja ki. A napokban a vállalat osztrák és magyar kollégái egy nagy családként ünnepelték fennállásuk ötödik évfordulóját, felidézve a kihívásokkal teli kezdeteket és a közösen épített jövőt. tegnap 14:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.