Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Több mint 2500-an szelték át az öbölt

2009. július 12. 21:07 // Forrás: tenyek.tv2.hu
A profiknál Verrasztó Dávid és Risztov Éva nyert. Pásztory Dóra paralimpikon úszó egy vak lánnyal összekötve úszta le a távot.

Vasárnap tartották meg az elhalasztott öbölátúszást Balatonfüred és Tihany között. Szombaton az erős szél, és a hullámzás miatt nem tartották meg a versenyt. A víz most is hűvös volt, a szervezők szerint ezért legalább ezerrel kevesebben jöttek.

Így is több mint 2500-an vágtak neki a 2 és fél kilométeres távnak. 1921 óta a háborús évek kivételével, minden évben megrendezik az átúszást. Külön versenyt tartottak a profiknak, Verrasztó Dávid 38 perc alatt, míg a nőknél Risztov Éva 40 perc 15-el ért célba.

Kilenc óra után nem sokkal indult el az idei öbölátúszás. A Balaton még csak 21 fokos volt. Szombaton a nagy szél és hullámok miatt elhalasztották a versenyt. Az egy napos csúszás miatt jóval kevesebben jöttek el, körülbelül ezer embert vártak volna még. Így is 250-an próbálkoztak a három és fél kilométeres táv leúszásával.

A kijelölt pálya mellett több hajó horgonyzott, hogy azok, akik nem bírják, pihenhessenek. Akik jó erőben vannak, azok háromnegyed óra alatt teljesíthették a távot. Volt, aki, amikor végzett visszaúszott.

Az öbölátúszáson Pásztory Dóra paralimpikon úszó egy vak lánnyal, Hoffmann Ágnessel összekötve úszta le a távot. Két hét múlva Révfülöp és Balatonboglár között rendeznek Balaton átúszást.

vehir.hu
további cikkek
Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre női kézilabda-válogatott Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi ellenfele, Dánia esélyes a holland-német közös rendezésű világbajnokság megnyerésére. ma 16:12 Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását One Veszprém HC Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását A One Veszprém HC hivatalosan bejelentette, hogy a 2026–2027-es idénytől magyar világsztárral bővül a keret: a klub hosszú távú, 2030 nyaráig érvényes szerződést kötött Imre Bencével, a magyar válogatott jobbszélsőjével, aki a THW Kiel csapatától tér haza. ma 12:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.