Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

LMP: reformokra van szükség a gondozói rendszerben

2019. március 19. 14:07
A párt szerint el kell érni, hogy a megnövekedett otthonápolási díjat az idősgondozásra is kiterjessze a kormány, és a fogyatékkal élő gyermekek támogatását finomhangolják. Minderről Gerstmár Ferenc, az LMP veszprémi önkormányzati képviselője és Ungár Péter országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót kedden.

Ungár Péter emlékeztetett, nemrég törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az otthonápolási díjat a jelenlegi 30-50 ezer forintról legalább 100 ezer forintra növelje a kormány. Tavaly az országgyűlés az LMP javaslatára már megemelte erre az összegre a fogyatékkal élő gyermekek otthongondozási díját, de Ungár szerint van még hiányosság. Egyrészt át kell gondolni a gyermekápolási díj pontozási rendszerét és annak felülvizsgálatát, hogy jobban figyelembe vegyék az értelmi fogyatékkal, például autizmussal élők szempontjait is.

Másrészt a támogatást az egyéb gondozási formákra is ki kellene terjeszteni. Rengetegen ápolják otthon demens vagy éppen Alzheimer-kórban szenvedő idős rokonukat, a Magyar Pszichiátriai Társaság legfrissebb tanulmánya szerint 2050-re pedig nem lesz olyan család, amelynek egyik idős tagja ne lenne érintett a demenciában. Erre most kell felkészülni, és az otthonápolást mind szolgálati időként a nyugdíjban, mind pénzösszegben el kell számolni. De a megbecsülés a szociális szférában dolgozókat is érinti, itt az LMP szerint a szociális és pedagógus bértábla egyesítése lehet a megoldás. Mindez szerintük évi 25-30 milliárd forintot igényelne.

Gerstmár Ferenc elmondta, Veszprémben alapvetően jól működik a települési támogatási rendszer, de az állami ellátási formák hiányosságaiból fakadóan a szociális nehézségeket nem tudják kompenzálni. Úgy látja, az pozitívum, hogy 2015 óta elérhető a gyermekes bérlet a közösségi közlekedésben a várandós, GYET-en, GYED-en, GYES-en lévő, csecsemőgondozási díjban részesülők, illetve a három év alatti rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket nevelők, valamint az ápolási díjra és a gyermekek otthongondozási díjára (GYOD) jogosultak részére.

Ugyanakkor az autizmussal élők speciális ellátása alig megoldott, Veszprémben és vonzáskörzetében pedig szinte nem is létezik. Így viszont az iskolából kikerülve a fiatalok és szüleik gyakorlatilag teljesen magukra maradnak. Szándék lenne a javításra, és az egyénre szabott, célzott fejlesztő foglalkozások szakmai terve is megvan a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyes Nappali Intézményénél, már csak a költségvetési forrás hiányzik hozzá.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.