Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Döntsd el te, hogy melyik dal szóljon! Kiscsillag a Hangvillában!

2018. december 19. 4:10
Igazi zenei legendákkal telik meg a Hangvilla a december folyamán, ráadásul a színes zenei spektrumból mindenki megtalálhatja saját stílusát a népzenétől kezdve a pop-rockon át. December 20-án Lovasi András zenekara, a Kiscsillag foglalja el a színpadot…

Nem is akármilyen műsorral érkezik az együttes a királynék városába, ugyanis a Dalok Párban elnevezésű „koncertprogramot” hozzák el, melynek lényege, hogy a koncert alatt derül ki a következő dal, így nagy az esély arra, hogy az újabb dalok mellett a régiek közül is felcsendül néhány. Különböző témák lesznek, mint az elvágyódás, az utazás, a szerelem, vagy például a karácsony. A témákhoz kettő vagy három dal tartozik, melyek majd kihúzásra kerülnek.

tixa.hutixa.hu

Az együttes 2005-ben alakult, azóta számos jelölés mellett Az év hazai alternatív albuma kategóriában Fonogram-díjat kapott a Néniket a bácsiknak című albumért. Az együttes tehát már több mint tíz éve töretlenül ott van a hazai színpadokon, de újításaikkal folyamatosan meglepik a közönséget, mint például a Semmi konferencia nevű – színházi elemekkel tarkított – koncertszínházi előadással.

szinház.orgszinház.org

A december huszadikai veszprémi koncertre itt lehet jegyet venni!

Szabó Eszter
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.