Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Nem szeretnék 'csak úgy' háziállatot

2018. október 2. 4:00
Eredetileg az egzotikus állattartásom szépségeiről írtam volna, de eszembe jutott egy fontosabb dolog ezzel kapcsolatban.

Nem tudom észrevették-e már, de az ember hajlamos arra, hogy az évek múlásával más dolgokat tart fontosnak. Ha visszagondolunk, mást helyeztünk előtérbe 10 évesen, más kerül első helyre 30 évesen, és bár még nem tartok ott, de valószínűleg más élvez majd prioritást 50-60, vagy akár 70 évesen is.

Mint a kisfiúk és úgy általában az óvodás és kisiskolás gyerekek összessége, én is nagy állatbarát voltam. Gyűjtöttem a matricákat, a National Geographicon csak a vadállatos dokuk érdekeltek, és a kedvenc játékaim is a dinoszauruszok és a fröccsöntött krokodilok voltak. Felcseperedvén 6 éves kori imádataim tárgyai természetesen valódi, élő lényként is megjelentek a ház körül. Volt macskánk, teknősünk, hörcsög, botsáska, meg még ki tudja mi. Tisztán emlékszem, hogy a Jurassic Park nagy hatást gyakorolt rám (kire nem?), így nyilván egy Velociraptort szerettem volna a legjobban.

Mivel ez nem igazán jött össze, kénytelen voltam hasonmásaival beérni. Hüllőkiállításokra és állatkertekbe jártam, gyűjtöttem a dinoszaurusz-maradvány replikákat, és mindent, ami ezzel a világgal volt kapcsolatos Micsoda évek voltak!

Sárkány a házban

Tizenéves éveim elején még mindig lenyűgöztek az állatok, egész pontosan a hüllők. Fejembe vettem - mivel a vörösfülű ékszerteknős unalmas volt-, hogy beszerzek valami extrát, egy pitont, vagy egy leguánt. Kétezer-egynéhányat írtunk ekkor, minden hüllő és madárpók otthoni tartása különlegesnek számított ebben az időben. Az akkor bekötött friss internet-előfizetésünket kihasználva, blogokat, szakleírásokat olvastam, miként, hogyan és mennyiből, -és főleg mit.

Kompromisszumos megoldást találtam: szakállas agáma.

2005 körül még nem voltak facebookos csoportok, se Youtube-videók, így a fórumok szerint ez volt az egyik legkönnyebben tartható „kezdő” hüllő. Nos, aki nem tudná, ez egy ausztrál sivatagi gyíkféle, ami nevét a fejéből és hasából kiálló tüskékről kapta. Mint minden hüllőnek, a szakállas agámának is speciális igényei vannak, így nagyon felkötöttem a nadrágot, és spórolni kezdtem, hogy beszerezhessem a ragadozó házi hüllőmet.

Nem igazán tudom, hogy miért, de teljes odaadással fordultam a projekt felé. Életem ekkori szakaszában a csajozás és az extrém sportok mellett ez volt a legfontosabb dolog. Édesapám mindig nagy barkácsoló volt, támogatta az ötletem, így régi szekrényből és üveglapokból, otthoni maradék faanyagokból és gipszből, erdőben szedett kövekből építettünk terráriumot. Olcsóbb volt, és sokkal jobb buli, mint készen venni egyet.

És ha már olcsóság. Nem tudom, milyen árak mennek manapság, de majdnem másfél évtizede nagyon költségesnek számított mindenféle egzotikus állat tartása. Maga az állat, a speciális, napsugárzást utánzó fénycsövek, a különleges vitaminok, és az állandó etetés nem számított kétfilléres kihívásnak. Nem baj, gondoltam bele vágok.

Hát bele is vágtam. Mindennek utánajártam, megépítettem, tökéletesen berendeztem. Gondoltam ekkor. Emlékszem, Székesfehérvárra, egy ottani állatkereskedésbe utaztam át, hogy megvásároljam első szakállas agámámat. 15 éves fejjel hetekkel korábban „letárgyaltam” mikor, melyiket viszem (érdekes, mintha tényleg egy árucikkről lenne szó).

Elhoztam, enyém volt, boldogság volt. Egészen addig, amíg nem kezdődtek az első bajok. Akinek még nem volt, érdemes tudni, hogy a hüllők nagyon, de tényleg nagyon kényes állatok. A stressz, az állandó babusgatás, a hőmérséklet-változás, a fény, a nem megfelelő táplálás, szóval bármi kiválthat náluk betegségeket, gyengeséget, de akár halált is.

Minden szabadidőmet az állatnak szenteltem. Ez került az első helyre. Sétáltatni nem tudtam, így leginkább fotóztam, és alakítgattam a mesterséges élőhelyét. Pár hónappal később kiderült, hiába. A védtelen kis kedvencem néhány nap gyengeség után elpusztult. Állatorvosokkal és állatkerti specialistákkal emailben konzultálva nem lehetett pontosan megállapítani, mi okozta a 6 hónapos gyík halálát. Lehet a nem megfelelő táplálás, a „rossz szériás tenyésztés”, vagy túl sok stressz volt az ok. Már mindegy is. Hiába hittem, 15 évesen nem voltam megfelelően felkészülve. Nagyobb falat volt egy állat felelősségteljes tartása, mint gondoltam.

Azóta egy állatom sem volt, pedig ennek már jó pár éve. Nem is szeretnék.

A felelősségvállalás azóta már előrébb került azon a bizonyos listán. Az elsőre.

Ge. Á.
további cikkek
Őrülten pazarló a magyar – mutatjuk a legnagyobb pocsékolásokat életmód Őrülten pazarló a magyar – mutatjuk a legnagyobb pocsékolásokat Valamiért szeretjük azt hinni, hogy a pazarlás mások problémája. Hogy mi okosan vásárolunk, ésszel fogyasztunk, és mindig tudjuk, mire van szükségünk. A valóság azonban makacsabb ennél: Magyarországon évente több millió tonna hulladék keletkezik, miközben az emberek fele még mindig úgy gondolja, hogy „jobb újat venni, mint a régit javítgatni”. 2025. november 22. 13:10 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30 Amit mindenkinek érdemes tudni az influenza elleni oltásról életmód Amit mindenkinek érdemes tudni az influenza elleni oltásról Az influenza elleni oltás évről évre visszatérő téma, mégis rengeteg félreértés és bizonytalanság övezi. A legtöbben pontosan tudják, hogy „fontos lenne beadatni”, de kevesen értik igazán, hogy miért, hogyan működik, és kiknek szól leginkább. Pedig az influenza nem egy szimpla téli nátha: komoly, akár hetekre ledöntő, szövődményekkel járó megbetegedés, amely minden szezonban emberek tízezreit érinti – és sajnos veszélyeztet is. Éppen ezért fontos tudni, mire számíthatunk az oltástól, és miért számít ma is az egyik leghatékonyabb védelemnek. 2025. november 18. 15:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.