Nem tudom észrevették-e már, de az ember hajlamos arra, hogy az évek múlásával más dolgokat tart fontosnak. Ha visszagondolunk, mást helyeztünk előtérbe 10 évesen, más kerül első helyre 30 évesen, és bár még nem tartok ott, de valószínűleg más élvez majd prioritást 50-60, vagy akár 70 évesen is.
Mint a kisfiúk és úgy általában az óvodás és kisiskolás gyerekek összessége, én is nagy állatbarát voltam. Gyűjtöttem a matricákat, a National Geographicon csak a vadállatos dokuk érdekeltek, és a kedvenc játékaim is a dinoszauruszok és a fröccsöntött krokodilok voltak. Felcseperedvén 6 éves kori imádataim tárgyai természetesen valódi, élő lényként is megjelentek a ház körül. Volt macskánk, teknősünk, hörcsög, botsáska, meg még ki tudja mi. Tisztán emlékszem, hogy a Jurassic Park nagy hatást gyakorolt rám (kire nem?), így nyilván egy Velociraptort szerettem volna a legjobban.
Mivel ez nem igazán jött össze, kénytelen voltam hasonmásaival beérni. Hüllőkiállításokra és állatkertekbe jártam, gyűjtöttem a dinoszaurusz-maradvány replikákat, és mindent, ami ezzel a világgal volt kapcsolatos Micsoda évek voltak!
Sárkány a házban
Tizenéves éveim elején még mindig lenyűgöztek az állatok, egész pontosan a hüllők. Fejembe vettem - mivel a vörösfülű ékszerteknős unalmas volt-, hogy beszerzek valami extrát, egy pitont, vagy egy leguánt. Kétezer-egynéhányat írtunk ekkor, minden hüllő és madárpók otthoni tartása különlegesnek számított ebben az időben. Az akkor bekötött friss internet-előfizetésünket kihasználva, blogokat, szakleírásokat olvastam, miként, hogyan és mennyiből, -és főleg mit.
Kompromisszumos megoldást találtam: szakállas agáma.
2005 körül még nem voltak facebookos csoportok, se Youtube-videók, így a fórumok szerint ez volt az egyik legkönnyebben tartható „kezdő” hüllő. Nos, aki nem tudná, ez egy ausztrál sivatagi gyíkféle, ami nevét a fejéből és hasából kiálló tüskékről kapta. Mint minden hüllőnek, a szakállas agámának is speciális igényei vannak, így nagyon felkötöttem a nadrágot, és spórolni kezdtem, hogy beszerezhessem a ragadozó házi hüllőmet.
Nem igazán tudom, hogy miért, de teljes odaadással fordultam a projekt felé. Életem ekkori szakaszában a csajozás és az extrém sportok mellett ez volt a legfontosabb dolog. Édesapám mindig nagy barkácsoló volt, támogatta az ötletem, így régi szekrényből és üveglapokból, otthoni maradék faanyagokból és gipszből, erdőben szedett kövekből építettünk terráriumot. Olcsóbb volt, és sokkal jobb buli, mint készen venni egyet.
És ha már olcsóság. Nem tudom, milyen árak mennek manapság, de majdnem másfél évtizede nagyon költségesnek számított mindenféle egzotikus állat tartása. Maga az állat, a speciális, napsugárzást utánzó fénycsövek, a különleges vitaminok, és az állandó etetés nem számított kétfilléres kihívásnak. Nem baj, gondoltam bele vágok.
Hát bele is vágtam. Mindennek utánajártam, megépítettem, tökéletesen berendeztem. Gondoltam ekkor. Emlékszem, Székesfehérvárra, egy ottani állatkereskedésbe utaztam át, hogy megvásároljam első szakállas agámámat. 15 éves fejjel hetekkel korábban „letárgyaltam” mikor, melyiket viszem (érdekes, mintha tényleg egy árucikkről lenne szó).
Elhoztam, enyém volt, boldogság volt. Egészen addig, amíg nem kezdődtek az első bajok. Akinek még nem volt, érdemes tudni, hogy a hüllők nagyon, de tényleg nagyon kényes állatok. A stressz, az állandó babusgatás, a hőmérséklet-változás, a fény, a nem megfelelő táplálás, szóval bármi kiválthat náluk betegségeket, gyengeséget, de akár halált is.
Minden szabadidőmet az állatnak szenteltem. Ez került az első helyre. Sétáltatni nem tudtam, így leginkább fotóztam, és alakítgattam a mesterséges élőhelyét. Pár hónappal később kiderült, hiába. A védtelen kis kedvencem néhány nap gyengeség után elpusztult. Állatorvosokkal és állatkerti specialistákkal emailben konzultálva nem lehetett pontosan megállapítani, mi okozta a 6 hónapos gyík halálát. Lehet a nem megfelelő táplálás, a „rossz szériás tenyésztés”, vagy túl sok stressz volt az ok. Már mindegy is. Hiába hittem, 15 évesen nem voltam megfelelően felkészülve. Nagyobb falat volt egy állat felelősségteljes tartása, mint gondoltam.
Azóta egy állatom sem volt, pedig ennek már jó pár éve. Nem is szeretnék.
A felelősségvállalás azóta már előrébb került azon a bizonyos listán. Az elsőre.
