Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Amatőr kerékpárosokat is várnak

2009. június 16. 18:11 // Forrás: NSO
A Balaton Bike Fest közel tucatnyi programja között egy látványos, körpályás országúti viadalt is megrendeznek.

A június 26-ai Bianchi kritériumversenyre elit- és amatőr versenyzők egyaránt nevezhetnek. A nézők ezreit vonzó műsorszámra Balatonfüred központjában kerül sor.

A szervezők női és utánpótlásfutamokat is kiírtak, míg a VIP-vendégek külön mezőnyben indulhatnak. Az elitmezőny tagjai – akik egy órán át tekernek a pontokért – meghívás, az amatőrök pedig – számukra 30 perc a penzum – nevezés után állhatnak rajthoz.

- Az egyórás kritériumverseny elitfutamára meginvitáltunk minden hazai csapatot, és külön meghívást kap majd a közelmúlt nagy Balaton-kerülő versenye, a Tour de Pelso legjobb tíz amatőr indulója is – mondta a korábbi olimpikon bringás főszervező, Eisenkrammer Károly.
- Úgy gondolom, az országúti magyar bajnokság előtt két nappal jó ráhangolódás lesz a bringásoknak ez a viadal, amely az elitversenyzők számára gyorsításként hat. Az amatőrök pedig a füredi parton, csodás környezetben tehetik próbára állóképességüket és gyorsaságukat.

Az országúti versenyről bővebben a balatonbikefest.com és a kerekparinfo.hu honlapon olvashatnak.

vehir.hu
további cikkek
Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre női kézilabda-válogatott Golovin Vlagyimir: a dánok esélyesek a végső győzelemre Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott vasárnapi ellenfele, Dánia esélyes a holland-német közös rendezésű világbajnokság megnyerésére. ma 16:12 Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását One Veszprém HC Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását A One Veszprém HC hivatalosan bejelentette, hogy a 2026–2027-es idénytől magyar világsztárral bővül a keret: a klub hosszú távú, 2030 nyaráig érvényes szerződést kötött Imre Bencével, a magyar válogatott jobbszélsőjével, aki a THW Kiel csapatától tér haza. ma 12:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.