Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Megint kicsit könnyebb lett az élet a gyerekgyógyászaton

2018. július 12. 10:00
Kicsit, de annál értékesebb operációs eszközt adományozott a Bébi Mentő Alapítvány a kórház gyereksebészeti osztályának: az endoszkópos műszerparkot kiegészítő optika segítségével fájdalommentesebbé válhatnak a hasi műtétek.

A nagy értékű, több mint egymillió forintos műszert szerdán vehette át Mohay József sebészeti főorvos és Czinkotay Frigyes orvos igazgató az alapítványt képviselő Szabó Éva kuratóriumi elnöktől.

A főorvos asszony emlékeztetett: a Bébi Mentő a koraszülöttek mentése mellett a lakossági és cégek adó 1% és egyéb felajánlásoknak köszönhetően komoly segítséget nyújt a kórházi gyermekellátás fejlesztéséhez, illetve annak szinten tartásához – nemrég például a gyermekgyógyászatnak adományoztak egyszer használatos, a komfortérzetet növelő eszközöket. A támogatás mindig jól jön, hiszen használat közben minden műszer kopik, ráadásul a folyamatosan korszerűsödő technológiával is tartani kell a tempót, hogy minél jobb legyen az ellátás, az adományok pedig éppen abban segítenek, hogy ne kelljen ezekre a cserékre túl sok időt várni.

Mohay József, Szabó Éva, Czinkotay FrigyesMohay József, Szabó Éva, Czinkotay Frigyes

Ezt szolgálja a most átadott, a már meglévő endoszkopós műszerparkot kiegészítő endoszkópos optika is, mely lehetővé teszi, hogy az orvosok a hasüreg megnyitása nélkül is elvégezzenek olyan műtéteket, mint például a vakbél eltávolítása. A viszonylag pici, de annál hasznosabb műszer révén az egész hasüreget be lehet látni operáció közben: az optika olyan összeköttetést biztosít, amivel már képernyőn követhető és részletesebben látható az éppen operált területe, ami nagyban megkönnyíti az orvosok helyzetét is, másrészt lényegesen fájdalommentesebbé válik mind a műtét, mind a gyógyulás – magyarázta Mohay József.

A kimondottan gyerekek számára készült optika várhatóan több száz operáció elvégzését teszi majd egyszerűbbé.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.