Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

„Sterbik” bravúrokkal lett bajnok az alsóörsi csapat / Ismét bizonyított a veszprémi utánpótlás

2009. június 4. 16:08
Az alsóörsi Endrődi Sándor Általános Iskola 7-8. osztályos tanulói imponáló magabiztossággal nyerték a Gyöngyösön megrendezett diákolimpiát.

Az MKB Veszprém KC Balaton-parti utánpótlás műhelye továbbra is remek eredményeket produkál. Idén hét csapatot indítottak az országos bajnokságban, amelyből hat döntőbe jutott. Közülük is kimagaslik a IV. korcsoportos társaság, akik bravúrosan szerepeltek a közelmúltban Gyöngyösön megrendezett diákolimpián, s országos bajnoki címet szereztek.
A 1994/1995-ös születésű gyerekek annak ellenére is magabiztosan meneteltek, hogy három játékosuk sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a tornát. Hidasi Ferenc és Lipták Gyula tanítványai könnyed – 8-10 gólos – győzelmeket arattak a nyolccsapatos tornán. A négyes csoportból továbbjutva a Győrt verték az elődöntőben, miközben a másik ágon a Szegedet búcsúztatta a Tiszavasvári. Az alsóörsi gyerekek aztán a döntőben sem kegyelmeztek: hat találattal verték az ellenfelet.

– Kezdő tanárként, 41 évvel ezelőtt nyertük az első diákolimpiát, amely akkoriban nagy fesztivál volt, s igazi ünnepnek számított. A gyerekeket különvonatokkal vitték az eseményre, s minden diáksportoló képviseltette magát az egy hétig tartó versengésen. A mai napig közel áll a szívemhez ez a torna, annak ellenére is, hogy mára már különválasztották a sportágakat – nosztalgiázott a beszélgetés elején Hidasi Ferenc. – Természetesen most is remek volt a hangulat – folytatta gondolatait az edző. Van ugyan rivalizálás a gyerekek között, ami jó, mert ez viszi előre őket. De nagyon jó és kifejezetten sportszerű köztük a kapcsolat. Gyöngyösön találkoztunk az ott edzősködő Éles Józseffel is, s nem kellett szégyent vallanunk az egykori világválogatott előtt, akinek szintén nálunk játszik a kisfia.

A csapat eredményén túl két szép egyéni siker is született a Heves-megyei megmérettetésen.
– Külön öröm számunkra, hogy a torna legjobb játékosa Horvácki Márió lett, a legjobb kapus pedig Ujvári Bence, akit a társak csak Sterbiknek hívnak. Bencét két évvel ezelőtt hozta el hozzánk az édesapja. A fiatal, nagytermetű legény gyakorlatilag ekkor találkozott először a kézilabdával. Eleinte nem kápráztatta el tudásával a társaságot, ezért a gyerekek cukkolásból ragasztották rá ezt a nevet. Az elmúlt időszakban viszont már elismerésként hasonlítják a világklasszis hálóőrhöz, aki tehetsége mellett szorgalmával és kitűnik, hiszen kitűnő tanuló – dicsérte a mester a tanítványát.

Állnak: Pócz-Nagy Dániel, Kun Attila, Dalvári Alex, Márton Balázs, Palumbéli Máté, Horváth Dániel, Hidasi Ferenc edző, Lipták Gyula edző
Guggolnak: Horvácki Márió, Megyeri Péter, Vörös Krisztián, Zseli Dániel
Kapusok: Rádai Patrik, Ujvári Bence (12-es számmal)

Zatkalik Dávid
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását One Veszprém HC Magyar világsztárral erősít a One Veszprém – Imre Bence 2026 nyarától a bakonyiaknál folytatja pályafutását A One Veszprém HC hivatalosan bejelentette, hogy a 2026–2027-es idénytől magyar világsztárral bővül a keret: a klub hosszú távú, 2030 nyaráig érvényes szerződést kötött Imre Bencével, a magyar válogatott jobbszélsőjével, aki a THW Kiel csapatától tér haza. ma 12:07 Közel háromezer gyermekrajz készült az egyedül élő idősek számára Legyen mindenkinek szép a karácsonya Közel háromezer gyermekrajz készült az egyedül élő idősek számára A Petőfi Színház ünnepi díszbe öltözött előtere adott otthont annak az eseménynek, amely mára a veszprémi advent egyik legszívet melengetőbb hagyományává vált. A „Legyen mindenkinek szép a karácsonya” rajzpályázat eredményhirdetésén idén is sok száz gyermek, pedagógus és szülő vett részt – és velük együtt mindazok, akik hisznek abban, hogy a közösség ereje valódi csodákra képes. ma 11:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.