Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

OSCAR-DÍJRA JELÖLTÉK A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐLT

2018. január 23. 15:33 // Forrás: mti
Hihetetlen, de igaz: sorozatban harmadik éve válogattak be az Amerikai Filmakadémia díjának jelöltjei közé magyar filmet.

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Enyedi Ildikó műve az Una mujer fantástica című chilei, A négyzet című svéd, a The Insult című libanoni és a Szeretet nélkül című orosz alkotással lesz versenyben a díjért. Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.

"Zsinórban harmadik éve szurkolhatunk magyar filmnek az Oscaron. Gratulálok a Testről és lélekről alkotóinak az Oscar jelöléshez" - írta a bejelentés után a Twitter közösségi portálon Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, utalva ezzel arra, hogy tavaly a Mindenki című magyar rövidfilm is Oscar-díjat kapott.

A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

A díjátadót a phjongcshangi téli olimpia miatt a szokásos február helyett ezúttal március 4-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az amerikai filmművészet legrangosabb elismeréseit 90. alkalommal adják át, a ceremóniát a világ több mint kétszáz országában közvetítik. A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta.

A Testről és lélekről írt kritikánk ITT OLVASHATÓ.

vehir.hu
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.