Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hátránnyal indulnak, szeretettel találkoznak

2017. október 19. 4:00
Jubileumi jótékonysági gálára készül a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület: november 18-án 10. alkalommal gyűlnek össze az adományozók, hogy felajánlásukkal segítsék a rászoruló gyerekeket.

A 17 órakor kezdődő rendezvénynek a társszervező Pannon Egyetem B épületi aulája ad helyet, a gálaest háziasszonya Holczer Réka, a Pannon Várszínház vendégművésze lesz, a fellépők között pedig Hatás Andrea színésznőt, Hegedűs Ágnes énekest, a Nemzeti Színház meglepetésvendégét, a Csermák Antal Zeneiskola és a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió növendékeit, valamint a Hriszto Botev Általános Iskola és a Rózsa Úti Általános Iskola tanulóit köszöntheti a közönség, míg a muzsikáról a Summer Band gondoskodik.

Molnár Roland, az egyesület elnöke szerint 10 éve készülnek erre a pillanatra, és remélhetőleg telt ház várható a gálán – tájékoztatott az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Az elmúlt egy évtizedben 1300 rászoruló fiatal kapott tőlük anyagi, míg 2000 tárgyi és egyéb segítséget.

Molnár RolandMolnár Roland

A hátrányos helyzetű fiatalok sorsát az egyesületen kívül rengetegen a szívükön viselik, amit a sajtótájékoztatón megjelenő és felszólalók magas száma is jelzett.

A gála társszervezője évek óta a Pannon Egyetem: korábban ők biztosították a legelső gála helyszínét, három esztendeje pedig ismét nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a segítségbe. Az intézmény emellett a hétköznapokban is aktívan tesz a fiatalok előremeneteléért. „A legjobb kitörési lehetőséget még ma is a tanulás jelenti, sokan azonban nem engedhetik meg maguknak a különórák megfizetését, amelyeknek köszönhetően könnyebben felvételizhetnének az egyetemekre. Éppen ezért az intézmény a középiskolások irányába is elkötelezett és felzárkóztató korrepetálások révén segíti őket” – mondta el dr. Gelencsér András rektor.

Gelencsér AndrásGelencsér András

Az egyesület a kezdetektől fogva számíthat az önkormányzat segítségére is. „Veszprémben jó élni, hiszen ha jó ügyről van szó, nagyon sokan megmozdulnak és egyből meglátszik az összefogás ereje – a gálaest támogatói között is megjelenik az egész céges paletta” – fogalmazott Ovádi Péter önkormányzati képviselő, fideszes választókerületi elnök, aki az est sikeréhez egy Telekom Veszprémes labda felajánlásával járul hozzá. Veszprém önkormányzatához csatlakozik a megyei önkormányzat is: Polgárdy Imre elnök annak idején az első volt, aki laptop adományozásával hozzásegítette az egyesületet az induláshoz, ezúttal pedig elismerő oklevelet adott át Molnár Roland részére.

Ovádi PéterOvádi Péter

„Ha a jövőért akarunk tenni, a legfontosabb, hogy a gyerekekbe invesztáljunk” – vélekedett Rugovics Vendel, a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás Egyesület szakmai igazgatója, ők ezúttal szintén egy aláírt labdát, majd decemberben további tíz labdát ajánlanak fel. A gyerekek sportolási lehetőségeit segíti 7 éve Szabó Péter, a Kolostorok és Kertek ügyvezetője – a rendezvényhelyszínen rendszeresen biztosítanak lehetőséget a sportolásra, hiszen ez az egyik legkönnyebb módja annak, hogy integrálódjanak a fiatalok a társadalomba.

Több éves kapcsolat fűzi az egyesületet a Bébi Koraszülött Mentő Alapítványhoz is, hiszen az általuk gyógyított babák esetenként ugyancsak hátrányos helyzetű fiatalokká válnak, de a Táncsics iskolára is számíthatnak – és viszont: amikor az oktatási intézmény néhány tanulója átmenetileg nehéz helyzetbe került, Molnár Rolandtól kaptak segítséget.

Akad bőven támogatóAkad bőven támogató

A támogatók sorába pedig ezúttal kiemelt partnerként a Zonta Klub is csatlakozik, melyről együttműködési megállapodást írt alá Molnár Roland és Kristóf Mihályné, a Zonta Klub soros elnöke. A világ 67 országában jelen lévő, kb. 30 ezer női tagot számláló, Veszprémben 23 éve ténykedő klub 7 éve támogatja a hátrányos helyzetű fiatalokat. Az ez alatt befolyt 7 és fél millió forint jelentős részét, mintegy 4 millió forintot is az ő megsegítésükre fordították. A tagok döntése alapján az idei évi adományokat teljes mértékben a VVHHFE javára ajánlják fel, ennek részeként idén két további adventi rendezvénnyel is segíteni kívánják az egyesületet.

Jobb oldalon: Kristóf MihálynéJobb oldalon: Kristóf Mihályné

A gálaest után egy héttel, november 24-én, pénteken 16 órakor nyílik meg a Petőfi Színházban Palásti Renáta festőművész kiállítása, az eladott művekből befolyt összeg 10%-át az egyesület kapja, míg este 7 órától Zonta adventi jótékonysági koncertet tartanak. A koncertre a Petőfi Színház és a Pannon Várszínház jegyirodájában válthatók jegyek 2500 forintért. A VVHHFE jubileumi gálájára szintén kaphatók még jegyek 4000 és 6000 forintért, illetve támogatói jegyek 1000, 5000, 10 és 20 ezer forint értékben.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.