Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hetvenmilliót ad a kormány vagyoni károk megtérítésére

2017. július 1. 19:15 // Forrás: mti
Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.

Kovács Zoltán elmondta: a döntésre azért volt szükség, hogy azok, akik jogerősen pert nyertek a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen, biztosan hozzájussanak a kártalanítás tőkeösszegéhez. A kormányzat által vállalt, a vagyoni károk megtérítésére vonatkozó állami segítségnyújtás "több mint tíz családot érint".

Az államtitkár felidézte, hogy a közelmúltban csaknem 280 millió forint kártérítés kifizetéséről döntött a kormány. Ezt a pénzt azok kapják, akik a vörösiszap-katasztrófa által okozott haláleset vagy tartós, maradandó sérülések miatt nyertek pert a Mal ellen. Így már csaknem 350 millió forint segítséget nyújt az állam a felszámolás alatt álló céggel szemben fennálló jogerős peres követelések kifizetésében.

Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy a nem vagyoni kár megtérítésére vonatkozó kérelmeket az érintettek a Devecseri Járási Hivatalban nyújthatják be a jogerős ítélet birtokában, a helyszínen kapott formanyomtatványon.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.