Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Kihívásokra éhes, kicsit bolondos ifjúság

2017. június 30. 13:57
Ha jól csinálják legalábbis, ilyenek maradnak azok a fiatalok, akik pénteken vehették át diplomájukat a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának diplomaátadó ünnepségén.

Egy olyan diplomát, amely a mai körülmények között is értékesnek számít – emlékeztetett dr. Gelencsér András rektor. – Mert bár az ország Budapest-lázban ég és a vidéki egyetemek igen nehéz helyzetbe kerültek, a kihívások összekovácsolják a közösséget, a Pannon Egyetemnek pedig sikerült megtartani a Nyugat-Pannon régióban betöltött kiemelkedő szerepét. Erre utalnak a Gazdaságtudományi Kar idei sikerei is: új akadémiai kutatócsoport megalakítása, a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet tevékenységének nemzetközivé válása, a Mentor-Pentor Program országos elismertsége és követendő példává válása – sorolta a rektor, egyben arra kérve a búcsúzó hallgatókat, álmaik megvalósításával járuljanak hozzá ők is az egyetem presztízsének növeléséhez.

A végzősöket búcsúztatta Presszer Péter, az IBM Data Storage Systems Kft. ügyvezető igazgatója is, aki beszédében a jó munkavállaló és a sikeres élet ismérveire hívta fel a figyelmet. „Ma már a világ iszonyatos sebességgel változik, az iskolákban pedig olyan tárgyakat oktatunk, amilyenekhez illő szakma ma még nem is létezik, öt-tíz év múlva viszont már fognak. Ti se álljatok meg jelen tudásotoknál!

A világnak éhes, kíváncsi és esetenként szemtelen fiatalokra van szüksége, akik bátran beleállnak a konfliktusokba. Ne féljetek a kihívásoktól, mert minden léc fölött át lehet ugrani, vagy ha máshogy nem, alatta át lehet bújni. Legyetek kitartóak és egy kicsit önironikusak, ne elégedjetek meg a középszerű munkával, törekedjetek mindig a maximalizmusra, mert ti fogjátok meghatározni a jövő gazdaságának arculatát. Ahogy Steve Jobs mondta:

"Maradjatok mindig éhesek és ne feledjetek egy kicsit bolondozni néha!”

– zárta gondolatait a gazdasági szakember.

Dr. Kovács Zoltán, a kar dékánja a köszönet, a kitartás és a váltás kifejezések köré építette fel beszédét. Köszönet illeti a hallgatókat a megszavazott bizalomért, illetve a vállalatokat az együttműködésért és a szakmai segítségért. De a kitartásról sem feledkezhetünk meg, hiszen a mai világban egyre nagyobb szükség van rá. „A kitartás pedig nemcsak egy képesség, hogy a dolgokat elviseljük, hanem az, ami dicsőséggé válhat.” Ugyanakkor fel kell ismerni azokat a döntéshelyzeteket, amikor váltani kell, és a múlt helyett előre tekinteni. Az életben való boldoguláshoz mindkettőre szükség lesz – fejezte te ki jókívánságait a dékán.

A diplomák átadása mellett ezen a napon díjazták az egyetem több oktatóját is: a Pannónia Felsőoktatásáért-díjat dr. Dirk Jan F. Kamann professzor kapta, Ködmön István pedig címzetes egyetemi docens címet kapott. Kari kitüntetést vehetett át több oktató és hallgató is kiváló szakmai tevékenységükért, az egyetem vezetői mellett pedig a hallgatókat egy-egy végzős is köszöntötte.

A beszédek és a kitüntetések, valamint az eskütétel után 153 végzős hallgató vehette át a diplomáját dr. Gelencsér Andrástól és dr. Kovács Zoltántól.

Galéria
Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar diplomaosztó
Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Erősebb, mint valaha: új korszak előtt a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Erősebb, mint valaha: új korszak előtt a Pannon Egyetem A Pannon Egyetem ünnepélyes keretek között nyitotta meg 76. tanévét csütörtök délután. Az intézmény az idei felvételi eljárásokban közel 2400 új hallgatót fogadott, így a teljes hallgatói létszám meghaladja a hétezret. Ezzel az egyetem piaci részesedése 4,6 százalékra emelkedett, amely fennállása óta a legmagasabb arány, miközben a növekedési ütem kétszerese az országos átlagnak. 2025. szeptember 11. 21:58 A Pannon Egyetem hallgatóinak is megnyíltak az MCC lehetőségei Mathias Corvinus Collegium A Pannon Egyetem hallgatóinak is megnyíltak az MCC lehetőségei Nem voltak hosszúak a tárgyalások, a Pannon Egyetem és a Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központja hamar megállapodott abban, hogy októbertől a veszprémi felsőoktatási intézményben is elindul az MCC Plusz program, ezzel új lehetőségeket és távlatokat nyitva az itteni hallgatók ismereteinek bővítésére. Sőt, az egyetem már pluszpontokkal és kreditekkel is jutalmazza az MCC-ben aktív fiatalokat. 2025. szeptember 4. 1:49 Úristen is volt a színpadon, de az igazi főszereplők a tizennyolcévesek voltak a Pannon Egyetem ponthúzó partiján Pannon Egyetem Úristen is volt a színpadon, de az igazi főszereplők a tizennyolcévesek voltak a Pannon Egyetem ponthúzó partiján Egy egészséges ember pulzusa nyugalmi állapotban percenként 60-100, ez izgalmi helyzetben akár 120-140 szívdobbanás is lehet. Szerda este a Gyárkertben sok tinédzsernek kúszott fel a szívverése erre a szintre és nem csak azért, mert a színpadra Magyarország jelenleg egyik legnépszerűbb csapatát, a Valmart várták. Nem sokkal este nyolc óra után megérkeztek az első SMS-ek a telefonokra, hogy sikerültek-e az egyetemi felvételek. A Pannon Egyetem erre az alkalomra szervezte meg Pont Ott Partiját, hogy a tizennyolcévesek együtt élhessék át ezeket a pillanatokat. 2024. július 25. 11:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.