Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új művelődési házat kapott Kádárta

2017. március 10. 17:56
Péntek délután adták át a kádártai városrész új közművelődési intézményét. Az épület kész, már csak élettel kell megtölteniük az ott lakóknak.

Tavaly a városi konzultáció során már szóba került, hogy a kultúra nagyobb szerephez fog jutni a kertvárosban, amelynek az első feltétele valósult meg a volt TSZ ház felújításával, az új művelődési ház felavatásával: a faluház és a részönkormányzat már át is költözött ide, a remények szerint pedig hamarosan minél több kulturális eseménynek adhat helyet az intézmény.

Önmagában persze egy épület csak épület marad, mindössze eszköz, és nem végcél – mutatott rá Porga Gyula polgármester az átadó ünnepségen. A ház eszköz ahhoz, hogy a kádártaiak büszkék lehessenek a helyre, ahol élnek, és valóban otthonuknak érezhessék azt. Ebben kétségtelenül feladata van az önkormányzatnak is, hiszen biztosítani kell a ház működését, ahhoz viszont, hogy a rideg falak élettel telhessenek meg, a kádártaiakra van szükség. Csak akkor tud jól működni az intézmény, ha a lakosok belakják azt, ha egy olyan hellyé tud válni, ahova öröm belépni, ahol közösség formálódik – mondta el a polgármester.

Ha az átadón megkezdett úton haladnak, erre jó esélye van a kádártaiaknak. Az ünnepélyes átadón több kulturális csoport is fellépett: táncos műsorukkal csaltak mosolyt a jelenlévők arcára a Ficánka tagóvoda apróságai, valamint fellépett Buzás Csaba énekes és a Botorka Néptáncegyüttes is.

Czaun János, a városrész képviselője történelmi pillanatnak nevezte az épület avató ünnepségét. "Kádártán utoljára 70 éve állt a faluház a közművelődés szolgálatában, most újra ennek lehetünk a szemtanúi" – fogalmazott. Az önkormányzati képviselő 7 éve felel a városrészért, s már az első pillanattól fogva úgy látta, szükség van arra, hogy létrejöjjön egy művelődési ház. A volt TSZ házat négy éve kezdték el felújítani, közösségi erővel, korábban, a komplexum részeként pedig már felavatták a ház mellett található műfüves pályát.

Czaun János szerint ahhoz, hogy a ház a kitűzött céloknak megfelelően működhessen, pontosan ilyen összefogásra van szükség, és arra, hogy a közösség továbbra is befogadó és nyitott tudjon lenni, hiszen az, hogy a városrész lakosságszáma 70 év alatt több mint hétszeresére tudott nőni, a betelepülőknek köszönhető.

A nyitottságról tanúskodott máris Kádárta a ház első, A hideg fehértől az aranyló őszig című kiállításával: Stefanics Lajosné Éva helyi lakos festményei mellett a gyulafirátóti Ikotily Ildikó munkái láthatók a tárlaton.

Az ünnepség részeként Tóth András plébános áldotta meg az épületet, majd a jelenlévők birtokba vették a házat.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.