Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Szanyi Tibor: Gyurcsány és Puch gazember

2017. február 24. 12:58 // Forrás: origo
Puch László a szememben gazemberré vált, mivel két székházból is kiköltöztette az MSZP-t, és a saját cégeit vitte oda - idézi Szanyi Tibort az origo.

A hírportál a Pesti Srácok interjúját szemlézve azt írja: az MSZP EP-képviselője szerint a Momentum Mozgalom mögött Haris Éva volt szocialista választmányi elnökhelyettes – egyben Bajnai Gordon Haza és Haladás egyesületének alapítója – pénze van, és már most lejáratták magukat.

Fekete-Győr András és a Momentum lejáratta a saját mozgalmát, többet ártottak, mint használtak – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője. A szocialista politikus szerint a Momentum Mozgalom ma még ünnepelt sztár, de majd jönnek a hétköznapok.

"Az a mozgalom, amely ostoba fondorlatokkal próbálkozik zászlót bontani, nem feltétlenül jelent jót a jövőre nézve. Nem vezet jóra, ha egy mozgalom csuklóból nem korrekt" – mondta Szanyi Tibor.

"Az MSZP-n belül már hónapok óta nyílt titok volt, hogy Haris Éva gründol valamit, és milyen érdekes, hogy a Momentum mögött éppen Haris Éva meg a pénze tűnik fel. Ez számomra világosan Éva műve, mert ingatlanmogul férje segítségével megvan az a képessége, hogy finanszírozzon egy új alakulatot" – mondta Szanyi.

Az EP-képviselő szerint Gyurcsányék távozásával tisztult a párt, pedig amikor ezt kimondta, "sokan nekem ugrottak, hogy fogjam be". Úgy látja, történelmi hiba volt, hogy 2010-ben nem húztak egy vonalat, sok esetben nem nevezték nevén a gyereket. "2014-ben én téptem a számat, hogy Gyurcsánnyal nem, nem, nem és nem. Én voltam a Mr. Nyet! Amikor 2014 februárjában, egy vasárnapi napon felhívott Mesterházy Attila, hogy tájékoztasson, létrejött az összefogás, akkor egy percen át hosszan kitartva ordítottam, hogy neeeeeeeee – mondta Szanyi Tibor.

"Ezekkel a bizniszpártokkal, egykori árulókkal nem kívánok összefogni. A mai napig nem tudtam megértetni egyesekkel, hogy öreg, nem a mostani százalékok összeadásában vagyok érdekelt, hanem az MSZP százalékainak a megduplázásában, triplázásában. Fütyülök a többire. Saját, szocialista jogon akarom megnyerni a választásokat" – nyilatkozta a szocialista EP-képviselő.

Szanyi arról is beszélt, Puch László két székházból is kipenderítette az MSZP-t. Előbb a Köztársaság térről, majd a Jókai utcából is menniük kellett, hogy aztán Puch beköltöztethesse oda a saját cégeit.

Puch László művelete maga a meztelen csiga hadművelet: az MSZP-nek se gerince, se háza ne legyen, de létezzen! Aki az MSZP-t kitúrta a »templomaiból«, az számomra gazember. A szememben ő gazemberré vált" – mondta a politikus.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.