A kettő között persze óriási a különbség, és nem csupán azért, mert utóbbiban élnek emberek, előbbiben meg nem, noha az egész kulcsa tulajdonképpen éppen ez.
Merthogy egy igazi kísértetfalu- vagy város (olyan, amelyik korábban gyakran természeti kincsekben gazdag volt, de miután kiaknázták, az emberek egész egyszerűen tovább álltak; vagy éppen elvesztette funkcióját, lásd az egykori laktanyák; netán egy katasztrófa következtében kellett evakuálni) a múlt része, és innentől kezdve a poron kívül valóban rakódhat rá valami rejtélyes is, ami miatt izgalmassá, kalandos felfedeznivalóvá válhat a szemünkben.
Utóbbi viszont nagyon is a jelenünket képezi, és innentől kezdve az, hogy egy település lassan az enyészeté lesz, sokkal inkább döbbenetes és szomorú. Pedig nem egyszer találkozni ilyen példákkal, és ez esetben még csak nem is kell a legutolsó, árokszéli falucskára gondolni.
Tőlünk nem olyan messzire, az egyik dunántúli városunk főterét néhány évvel ezelőtt teljesen felújították, és amikor először avatták fel a nyári fesztivál idején, úgy tűnt, új színt kap a hely. Olyan volt, mint egy mediterrán vidék képe – minden nyüzsgött. Amikor viszont a legutóbbi alkalommal jártam ott, egészen más kép fogadott: véglegesen bezárt üzletek, néptelen tér, két utcával arrébb lepusztult házak. Rá lehet fogni, hogy tél volt és hideg, de az igazság az, hogy nem először találkoztam hasonlóan lesújtó látvánnyal: nyáron, szombat délután éppúgy csak a deszkások és a BMX-esek koptatták az aszfaltot.
Persze annak, hogy egy településen nem pezseg az élet, sok oka lehet: rossz vezetés, a lakosság nem túl virágzó anyagi helyzete, pocsék időjárási viszonyok, az urbanizáció, amely egyre jobban a főváros meg a nagy megyeszékhelyek felé vonzza az embereket… De a helyzet az, hogy a legtöbb esetben valójában nem ezek az indokok húzódnak meg a háttérben, hanem egész egyszerűen csak az érdektelenség.
Letenni a napi robotról, elvégezni a házi munkát, nevelni a gyereket – sokaknak ez éppen elég fárasztó, és ha valamire még vágynak azon kívül, azt inkább megoldják házon belül.
Mert minek is mozdulnánk ki, ha otthon is elérhetjük az egész világot, két kattintással? Lehet csevegni a haverokkal a közösségi oldalakon, zenét hallgatni, filmet nézni, Google Earth-ön bebarangolni Yucatánt. Tény és való, hogy az internet remek találmány, ami kinyit – de bizonyos szempontból be is zár.
Pedig képernyőn keresztül élni az életet sosem lesz olyan szórakoztató, mint valós környezetben. Lehet jókat beszélgetni egy baráttal interneten keresztül, de személyesen sokkal igazibb érzés. És ha módunk van rá, miért ne tennénk így, például egy kávéház teraszán? Mert drága? Azért ez így nem feltétlenül igaz.
Lehet, hogy kijönni a barlangunkból némileg talán több költséget igényel, de ahhoz, hogy életet vigyünk a környezetünkbe, sokkal inkább csak ötletességre és nyitottságra van szükség.
Amikor tavaly nyáron a felújítások miatt lezárták a forgalom elől a Szabadság hidat a fővárosban, az embereknek remek terve támadt: jógamatracokat fogtak, összejöttek és kötetlenül, fillérekből szórakoztak.
De meg lehet ezt oldani még egyszerűbben is: lehet spontán akciókat szervezni egy térre – mondjuk táncos flashmobot vagy ingyen ölelést -, piknikezni a parkban, de rajzolni, írni, olvasni is lehet a négy falon kívül is – és máris egy kicsit hozzátettünk ahhoz, hogy élőbb legyen a lakóhelyünk. Mert az, hogy milyen a környezetünk, alapvetően mégis csak a fantáziánkon múlik.