Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Fidesz: a Jobbik cserbenhagyta Magyarországot

2016. november 13. 12:20 // Forrás: mti
A Jobbik mostani akciója nem más, mint egyszerű politikai machináció: annak a ténynek az elkendőzése, hogy cserbenhagyták Magyarországot.

A jobbikos Volner János vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy indítványuk csak abban különbözik az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett, majd elutasított alkotmánymódosítástól, hogy megszüntetné a letelepedési kötvények forgalmazását.

A Fidesz-frakció szerint viszont egyszerű színjáték, amit a Jobbik csinál, és az ellenzéki párt szavaira nem lehet alapozni, hiszen egyszer már hazudtak az alaptörvény módosításának támogatásáról. Emlékeztettek, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök korábban azt mondta, hogy aki nem szavazza meg a javaslatot, az hazaáruló. Ennek ellenére a Jobbik-frakció - a többi ellenzéki képviselővel egyetemben - mégsem szavazta meg azt. "Ezért ahelyett, hogy olcsó színjátékot űzne a magyar emberekkel, inkább azt magyarázza meg, miért nem védte meg az országot, miért csapta be saját szavazóit, miért állt Gyurcsány Ferenc és a balliberális ellenzék soraiba?" - szólított fel a kormánypárt.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.