Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Sokakat érdekeltek a Bakony ízei

2016. november 6. 22:23
Véget ért a harmadik Bakony Expo, amit november 4. és 6. között rendeztek meg a Veszprém Arénában.

A gasztrokiállítás és -vásár tapasztalatairól Sigmond Esztert, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdeztük. Részletesebben akkor tudunk beszélni az idei rendezvényről, ha már kiértékelték a számokat és visszajelzéseket, az első benyomások azonban pozitívak – mondta az ügyvezető. Az már látszik, hogy a látogatók száma meghaladta a tízezret.

A Bakony Expo összeszokott csapata ezúttal is helytállt, mindenki tudta a dolgát – dicsérte munkatársait Sigmond Eszter. Hozzátette: a közönség első visszajelzései is alapvetően pozitívak voltak, sokan kedvelték az idei újításukat, a gasztroudvart.

Kérdésünkre elmondta azt is, hogy vannak már ötletek azzal kapcsolatban, merre fejlődhetne tovább a program a jövőben. Az egyik legnagyobb megoldandó probléma most az, hogy a rendezvény kinőtte az Arénát, hosszú a várólista, sok kiállító egyszerűen a helyhiány miatt nem tudott bekerülni az idei merítésbe.

Összességében elégedetten, jó élményekkel zárták a hétvégét – tette hozzá a TDM vezetője.

vehir.hu
további cikkek
A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Bakony Expo A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Három nap, százötven kiállító, több mint harminc kísérőprogram, megszámlálhatatlan íz, illat és élmény várta a látogatókat november 7-9. között a XII. Bakony Expon a Veszprém Arénában. 2025. november 11. 10:44 Idén is a látogatók döntöttek a legjobbakról a Bakony Expón Bakony Expo Idén is a látogatók döntöttek a legjobbakról a Bakony Expón Vasárnap délután ünnepélyes keretek között adták át a 12. Bakony Expo közönségdíjait a Veszprém Arénában. A vásár idei évében is a látogatók szavazhattak négy kategóriában, hogy eldőljön, kik voltak azok a kiállítók, akik standjukkal, termékükkel vagy vendéglátásukkal a leginkább elnyerték a közönség tetszését. 2025. november 9. 18:51 A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo Bakony Expo A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo A víz – az élet, a tisztaság és a megújulás szimbóluma – áll a középpontban az idei Bakony Expon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg a Veszprém Arénában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém város önkormányzatának közös szervezésében. A háromnapos rendezvény idén is a térségi együttműködés, a helyi termelők, kézművesek és a természet ünnepe lett. 2025. november 7. 23:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.