Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

KSH: 2,6 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

2016. augusztus 12. 9:40 // Forrás: MTI
Az ipar és a mezőgazdaság most nem fékezte, hanem támogatta a növekedést.

A bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után. Az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint azt követően, hogy 0,7 százalékkal csökkent az első negyedévben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások járultak hozzá, de az első negyedévvel ellentétben az ipar és a mezőgazdaság most nem fékezte, hanem támogatta a növekedést. Az építőipar teljesítménye ugyanakkor továbbra is visszahúzta a GDP emelkedését.
Az év első felében 1,7 százalékos volt a GDP emelkedése a nyers, és 1,5 százalékos a naptárhatással kiigazított adat szerint.

Az adat jelentősen felülmúlja az elemzők 2,1 százalékos várakozását.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője kommentárjában kifejtette: akár a korábban előrejelzett 2,2 százaléknál is kedvezőbb lehet az idei év átlagos teljesítménye, bár ahhoz, hogy a kormányzat által várt 2,5 százalék elérhető legyen, az év második felében átlagosan 3,2 százalékos - kiemelkedő - növekedés lenne szükséges.

Az elemző szerint a második negyedéves kedvező eredmény az elmúlt negyedév havi rendszerességgel közzétett adatok alapján többé-kevésbé várható volt. Hangsúlyozta, hogy a pontos növekedési szerkezetre csak a szeptemberi részletes adatokat látva lehet következtetni, de vélhetően a termelési oldalról a szolgáltatások húzták a növekedést, hiszen a kiskereskedelmi forgalom stabilan nőtt az április-június időszakban, mind negyedéves, mind éves összevetésben. Az ipari teljesítmény is kedvezően alakulhatott, a termelési és értékesítési volumenek alapján is pozitív lehetett hozzájárulása a GDP-növekedéshez.

A felhasználási oldalon a fogyasztás lehetett az elsődleges húzóerő a gazdaságban, miközben az élénkülő ipar jótékony hatást gyakorolhatott a nettó exportra. A vártnál jobb növekedést látván vélhetően a beruházások is kedvezőbben alakulhattak, bár éves összevetésben továbbra is visszafogó erő lehet, tekintettel a tavalyi évi rendkívül magas bázisra, amit az uniós források masszív lehívása okozott.

Ürmössy Gergely az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője a részletek megismeréséig fenntartja korábbi, 2 százalékos éves GDP-növekedési előrejelzését, de most úgy látja, amennyiben a német gazdaság jól teljesít, magával húzhatja a magyart is. A második negyedéves adatok alapján inkább felfelé mutató kockázatok vannak - tette hozzá.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a következő negyedévekben tovább élénkülhet a növekedés: a fogyasztás dinamikája stabilan erős maradhat a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedésének köszönhetően, az ipari termelés növekedése gyorsulhat a Magyarországon gyártott autómodellek frissítését követően, a beruházások és az építőipar visszaesése pedig fokozatosan mérséklődik a lakásépítések, az állami beruházások és az uniós források gyorsuló felhasználása miatt. Így az idei évben 2 százalék felett lehet a GDP-növekedés.

Beszámolt arról is, hogy jövőre részben az idei alacsony bázis, részben az érdemben gyorsuló beruházások hatására 3,3 százalékos növekedésre számít a Takarékbank. A növekedést segíti, hogy az idei évhez képest kétszeresére-háromszorosára nőhetnek a lakásberuházások, újabb, jelentős autóipari beruházások jöhetnek, az EU támogatások lehívása pedig érdemben gyorsulhat. Ezzel szemben a beruházások jelentős importigénye miatt a külkereskedelmi többlet csökkenhet. A brit népszavazás eredményének lehetnek ugyan negatív hatásai, azonban ezeket bőven ellensúlyozhatják a pozitív hatások - jegyezte meg az elemző.

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint már az első becslés alapján is látható, hogy az export jól szerepelt, részben azért, mert a német gazdaság is várakozások feletti növekedést ért el a második negyedévben, emellett a péntek délelőtt megjelent régiós GDP-adatok közül a román és a szlovák számok is kedvezőek lettek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint a második negyedévben kiegyensúlyozott volt a gazdasági növekedés szerkezete, a bővüléshez lényegében minden szektor hozzájárult. A szaktárca várakozásai szerint 2016 második felében a GDP növekedése érdemben gyorsulhat, köszönhetően az otthonteremtési programnak, a mezőgazdaságnak, valamint a tovább bővülő fogyasztásnak. A második negyedévben már gyorsult az uniós pályázati támogatások kifizetése, de a második félévben várható a fokozódó felhasználás, ami erősítheti az építőipart is - olvasható a közleményben. A minisztérium úgy vélte: 2016-ban továbbra is tarthatónak látszik a kormány 2,5 százalékos növekedési előrejelzése.

Utolsó frissítés: 11:37

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. 2025. december 4. 11:28 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.