Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szerelmes levél Lisa Stansfieldtől

2016. július 16. 9:56
Avagy egy öntudatos, kortalan énekesnő vallomásai a Veszprém Aréna színpadán.

Észrevették már, mennyit változott az évtizedek alatt, hogyan éli meg egy nő a nőiségét és az érzelmeit? Nyilván igen, de én most arra gondolok, mennyiben más kisugárzással bírtak a '70-es, '80-as, vagy akár még korábbi évek nőalakjai, akár ha csak az érzéseik megmutatásáról volt szó.

Mert az először hazánkba látogató Lisa Stansfield pénteki teltházas koncertje és egész színpadi jelenléte akarva-akaratlanul épp ezt juttatta eszembe: hogy ez a nő egy percig sem fél őszintén felvállalni magát. Tessék, íme, ez vagyok én.

És ez igen szép teljesítmény már csak azért is, mert a zenei szakma manapság elsősorban nem az olyan, jórészt a szerelemről szóló popdalok előtt adózik és magasztalja fel őket, mint amilyeneket Lisa Stansfield is képvisel. Ha csak a dalok mellé nem társul kivételes hang és minimum megkapó személyiség, elmarad a dicséret. A brit énekesnőnek szerencsére azonban mindkettőből kijutott, és ez az, ami miatt a színpadon állva korokon átívelve képes megfogni a zenéjével, annak ellenére, hogy más körülmények között nem feltétlenül én vagyok a célközönsége.

Lisa Stansfield péntek este nem egyszerűen felénekelte legismertebb slágereit, hanem színésznői „múltjához” méltón valóban elő is adta őket, folyamatosan játszott, egy-egy történetet vitt a színpadra: a lágyabb melódiák esetében mintegy szerelmes levélként juttatta el az üzenetét a közönségen keresztül, a tempósabb, visszatapsolás előtti záró akkordnál, az All around a world-nél pedig pont olyan hangulatot varázsolt, mint ami a nemzeteket tömörítő fesztiválokra jellemző. És mindeközben megmutatta a nőiség minden arcát: egyik pillanatban cserfes volt, a másikban bosszúálló, aztán sebezhető és odaadó, majd erős és méltóságteljes alak.

De ez az este nem csak egy egyszemélyes show volt: az énekesnő figyelt arra, hogy tartsa a kapcsolatot zenésztársaival is, és ne csupán biodíszletként szolgáljanak mellette. Hanem igazi partnerek legyenek, akikkel lehet együtt örülni, bolondozni, akikre lehet támaszkodni. Pont, mint a barátokkal. És akiknek ugyanúgy járt a több perces vastaps és a dicséretnek is beérő táncoló párok látványa a küzdőtéren egy-egy szám alatt.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43 Bejelentették a Gizella-napok fellépőit kultúra Bejelentették a Gizella-napok fellépőit A fesztivál honlapján már elérhetők a koncertek időpontjai. 2026. március 27. 11:01 Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.