Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

’A szemüveg csak eszköz’

2016. július 7. 12:23 // Forrás: Ecoport
Reider Lászlót és Naményi Miklóst, a Szemeszter Optika tulajdonosait elsősorban nem azért kerestük fel, hogy a cég életéről meséljenek, bár kétségkívül ez is egy sikertörténet. Az ő hitvallásuk azonban az, hogy az emberek ne kereskedelmi egységként, hanem szolgáltatásként tekintsenek az optikára.

„A mi termékünk nem a szemüveg, hanem az éles látás, amelynek csupán egy eszköze a szemüveg.”

Már több mint egy éve rendszeres vendégei a Méz Rádió Szemünk Fénye című rovatának. Mi volt ezzel a céljuk?

Elsősorban az ismeretterjesztés, illetve az, hogy mi szólaljunk meg. Magyarországon durván a lakosság felének optikai korrekcióra lenne szüksége, de vagy nem vesznek róla tudomást, vagy nem is tudnak róla. Szeretnénk orvosolni ezt az általános közönyt, és felhívni a figyelmet azokra a tünetekre, amelyeknek látásprobléma állhat a hátterében.

Naményi MiklósNaményi Miklós

Mi a legnagyobb nehézség, amivel munkájuk során szembe kell nézniük?

Talán az, hogy sokan nem is tudják, hogy segítségre szorulnak, ugyanis nem rendelkeznek viszonyítási alappal. Hozzászoktak ahhoz a látáshoz, amijük van, nekik az a természetes. Nekünk kell megteremteni a lehetőséget arra, hogy megtudják, hogyan is láthatnának! De ahhoz, hogy valaki ne csak akkor jöjjön be az optikába, amikor már alig lát, tudniuk kell az embereknek, hogy melyek azok a tünetek, melyek indokolttá teszik egy szemész felkeresését.

Ezek a következők: gyakori fejfájás, idegi kimerültség a nap második felére, koncentrációs nehézségek, percekig bámulás a semmibe.

Az információk és a külvilágból érkező ingerek 98 százalékát a látásunk segítségével kapjuk, így hát nem mindegy, milyen minőségben jönnek ezek az infók.

Mik a leggyakoribb tévhitek?

Minél nagyobb a dioptria, annál rosszabb az ember szeme, a szemüvegesek szeme hozzászokik a szemüveghez, ezért romlik, illetve, hogy a számítógép rontja a szemet. Nem rontja, csak mivel a képernyő előtt ülők szeme nagyobb igénybevételnek van kitéve, hamarabb előbukkannak azok a rejtett problémák, amelyek már eleve adottak voltak. A sport világában az a lényeges, hogy hány másodperccel javult a futó eredménye a tavalyi évhez képest, nem pedig az, hogy hányas cipőt hord. A mi szakmánkban ez pont fordítva van, de nem adjuk fel, igyekszünk helyre tenni a dolgokat.

A mai orvostudomány segíti, vagy inkább hátráltatja a munkájukat?

Nézzünk egy konkrét példát! Mit hallanak a leggyakrabban a frontérzékenyek, a migrénesek és a fejfájósok? „Vegyél be fájdalomcsillapítót.” Tény, hogy fejfájást gyakorlatilag bármi okozhat. De ha a páciens mondjuk már megjárta a neurológiát és leszűkítette a lehetséges okok körét, akkor ajánlatos időpontot kérnie egy szemvizsgálatra.

Reider LászlóReider László

A látás a munkavégzésre és az életminőségre is komoly befolyással bír. Ha egyszerűen ki lehet küszöbölni egy olyan problémát, amely évekig mérgezte életünket, akkor miért ne élnénk az alkalommal? Igaz, hogy a rossz látás nem halálos, ugyanakkor életünk minden területére kihat, így érdemes komolyan venni.

Hogyan válik az Önök által nyújtott szolgáltatás személyre szabottá?

Az alapos kivizsgálás az alapja mindennek. Minden munkakör más és más kompetenciát igényel, ezáltal más szemüveget is. A naprakész tudással rendelkező munkatársak mellett nálunk a legújabb technológia is adott. A kettő együtt lehetővé teszi, hogy személyre szabottan, a felhasználási és kitekintési igényekhez hajszálpontosan illeszkedjen a szemüveg. Sokan jönnek be hozzánk úgy, hogy azt a lencsét, amit tanácsolunk nekik, már kipróbálták, de sikertelenül. A legtöbb ilyen esetben kiderül, hogy ez nem a lencse, vagy az ügyfél hibája, egyszerűen rosszul volt beállítva, vagy nem a megfelelő körültekintéssel készült a szemüveg. Igenis le kell futni ezeket a feleslegesnek tűnő köröket, így válik mindenki elégedetté. (x)

Ecoport
Szabó Virág | Fotó: Domján Attila

vehir.hu
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.