Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. szeptember 23. Tekla
Veszprém
10°C
2026. szeptember 23. Tekla
Veszprém
10°C

Veszprém megyei humorista kapta a legrangosabb szakmai díjat

2016. június 29. 13:51 // Forrás: mti
Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő díjat szerdát adták át a Magyar Rádió Márványtermében. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója nyújtotta át Szőke Andrásnak.

Szőke András az MTI-nek elmondta: kollégáival mindig egy bizonyos réteget próbált elemezni, a kisemberek, a vidéki emberek történetei érdeklik. Mint mondta, nagyon örült annak, hogy többen is megkapták a Karinthy-gyűrűt az elmúlt években azok közül, "akik számomra nagyon fontosak, illetve a szórakoztató vagy mesélő rendszerben hozzám hasonlóan jelen vannak".

"Amiket én csináltam, azok elsősorban mesék, amelyeken talán lehet nevetni. Zavarba ejt, hogy akik a díjról döntöttek, úgy látták, ez érdemel annyit, hogy a tevékenységet elismerjék" - fogalmazott. Mint felidézte, Badár Sándorral és másokkal Szentesről elég speciális utat tettek meg, nem jártak színművészeti főiskolára, bár egy rövid ideig később tanított ott.

"Különös módon keveredtünk a média felé, és úgy adta a sors, hogy Szomjas György és Simó Sándor segíteni tudott nekünk több film elkészítésében. Ezekben volt szatíra, önirónia, a játékfilmek mellett készült több olyan tévés dokumentumfilm is, amelyekbe szintén bele van ágyazva a humor. Folyamatosan járjuk az országot, rengeteg ötlet van, és örömteli, hogy ma olyan fiatalok tudnak filmeket készíteni, akik a teljes nagyközönséget szólítják meg".

Badár Sándor szerint Szőke András mostani lakó- és alkotóhelyén, a Veszprém megyei Taliándörögdön is stílust teremtett: "egy reneszánsz ember, modern kori Leonardo, aki fest, épít és rádiót épített a helyi plébánián".

Szőke András rendezőként és/vagy színészként szerepelt például a Roncsfilmben (1992), a Gengszterfilmben (1997), a Csudafilmben (2005), a Hasutasokban (2007), a Bakkermannban (2007) és a Papírkutyákban (2008).

A Karinthy-gyűrő 10-12 gramm aranyból készül, az 1975 óta minden évben átadott elismerés korábbi díjazottjai között volt mások mellett Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Moldova György, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter, Fábry Sándor, Boncz Géza, Déri János, Kern András és Bajor Imre. A díjátadón jelen volt a már szintén díjazott Nádas György, Maksa Zoltán, Varga Ferenc József és Aradi Tibor.

vehir.hu
további cikkek
Hetvenéves Veszprém Város Vegyeskara – pénteken ünnepi évad indul kultúra Hetvenéves Veszprém Város Vegyeskara – pénteken ünnepi évad indul Hetvenedik születésnapját ünnepli Veszprém Város Vegyeskara, amelynek jubileumi évada pénteken kezdődik, és egészen jövő év júniusának végéig tart. A háromnapos évadnyitón koncertek, kiállítás, emlékülés és zenetörténeti beszélgetések várják az érdeklődőket Veszprém több helyszínén. tegnap 12:38 A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. 2026. szeptember 20. 21:39 A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját Veszprémi Petőfi Színház A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját A kulturális élet csak akkor lehet valóban teljes, ha a fogyatékkal élő emberek is cselekvő szereplői lehetnek. A Veszprémi Petőfi Színház ennek érdekében dolgozta ki átfogó esélyegyenlőségi programját, amelyet szeptember 17-én Budapesten, szakmai minikonferencián mutatott be a fővárosi és vidéki színházak, kulturális intézmények, valamint a kormányzat képviselői számára. 2026. szeptember 18. 16:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.