Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

'Minden tudás hasznos tudás'

2016. június 13. 13:03
A Nemzeti Tehetség Programban megvalósult projektjét mutatta be hétfőn a VSZC Ipari Szakközépiskola.

A projekt keretében a gépész szakos diákok az Inventor tervezőprogrammal emelt óraszámban, különórákon ismerkedhettek – mondta el Irányi László igazgató.

Irányi LászlóIrányi László

– Az Inventor egy 3D tervezőprogram, amivel alkatrészeket lehet modellezni – tudtuk meg Várszegi János szaktanártól. – Ezekből a modellekből összeállításokat is lehet készíteni, az alkatrészeket virtuális környezetben mozgatni is lehet. Az összeállításokat úgynevezett robbantott ábrán is meg lehet jeleníteni, ami a szerelési folyamathoz nyújt hasznos segítséget. A szoftvert az iparban elterjedten használták.

Várszegi JánosVárszegi János

A projektre az iskola pályázaton nyert 1,59 millió forint támogatást. Ennek része volt egy tanórán kívüli 50-60 órás oktatás-sorozat, aminek kereteiben a tanulók részletesebben megismerkedhettek a szoftver kezelésével; a résztvevők ellátogattak egy budapesti vállalkozáshoz, ahol valós körülmények között vizsgálhatták a program működését egy szerszámgépgyárban. A pályázat azt is lehetővé tette, hogy az iskola a projekthez kapcsolódóan infrastrukturális fejlesztést hajtson végre.

A projektben résztvevő egyik diák, Tobak Réka elmondta: örült a lehetőségnek, hogy tanórán kívül több lehetőséget kapott az Inventor program elsajátítására, „minden tudás hasznos tudás.”

Tobak RékaTobak Réka

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' 'Ma felszínesebbek az emberi kötelékek, nagyobb szükség van pszichológusokra' Hatalmas az érdeklődés a Pannon Egyetem Humántudományi Kar szakjai iránt, olyannyira, hogy az ősztől induló pszichológia alapképzést több mint százan jelölték meg első helyen. Ennél is népszerűbb az óvodapedagógia alapképzés, s mindemellett nemrég a terület- és városfejlesztés mesterszakot is sikerült engedélyeztetni az Oktatási Hivatallal. Navracsics Judit, a HTK dékánja úgy fogalmazott: örül a váratlan sikernek, ami azért annyira mégsem váratlan, hiszen évekig dolgoztak azon, hogy a fiatalok ilyen széles spektrumú képzéskínálatból választhassanak. 2024. március 23. 21:21 Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Méltó ünnepély a Báthory Iskola 45. évfordulója alkalmából Csütörtök este az Agóra színháztermében ünnepelték a Báthory István Általános Iskola negyvenötödik születésnapját, ahol az intézmény korábbi igazgatói, tanárai, diákjai is részt vettek. 2024. március 22. 14:01 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari 75 éves jubileumát ünnepli az Ipari Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli az Ipari Technikum, a sokszínű jubileumi rendezvényekre a szerdai gálaműsorral tették fel a koronát. 2024. március 21. 14:28 Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Felnőttképzésen vehettek részt a Vöröskő Kft. munkavállalói Az Euronics üzleteket működtető Vöröskő Kft. elsőként élt azzal az új szakképzési törvény által nyújtott lehetőséggel, amely során a munkavállalóik kereskedelmi értékesítő képzésben, valamint vállalkozási- és ügyviteli ügyintéző képzésben vehették át bizonyítványukat most szerda délután.     2024. március 20. 21:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.