Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben

2016. június 9. 9:19 // Forrás: mti
Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtök délelőtt Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán tájékoztatása szerint a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére idén szeptember 1-jétől bruttó 107 ezer, 2017. november 1-jétől pedig bruttó 100 ezer forinttal nő. A rezidensek alapbére jövő novembertől 50 ezer forinttal emelkedik. A szakdolgozóknál szeptembertől új bértáblát vezetnek be. Idén átlagosan 26,5 százalékkal nő az alapbér, jövő novembertől 12 százalékkal - tette hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. tegnap 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.