Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kövér: A Fidesz készen áll az ország válságmentesítésére

2008. április 26. 14:55
Az elmúlt időszak eseményei azt mutatják, hogy közelebb van ma az előre hozott választás lehetősége, mint 18 éve bármikor, ezt azonban csak az emberek kényszeríthetik ki – erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) elnöke és Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke beszélt szombaton Budapesten. Kövér emlékeztetett az MSZP rendkívüli népszerűtlenségére is.
„Mi úgy ítéljük, kisgazdák, hogy az elmúlt hetek-hónapok eseményei azt sugallják, hogy ma közelebb van egy előre hozott választás lehetősége, mint az elmúlt 18 évben bármikor” – mondta Turi-Kovács Béla, a KPE országos vezetői értekezletét megelőző sajtótájékoztatón. Az értekezleten meghívottként részt vevő Kövér László azt mondta: az ellenzéknek nincs formális alkotmányos eszköze kikényszeríteni az előre hozott választásokat, ezt csak az emberek kényszeríthetik ki. Ugyanakkor – folytatta –, mivel az emberek egyre nagyobb aránya – a felmérések szerint több mint 4 millió szavazókorú állampolgár – gondolja úgy, ez a lehetséges út Magyarország megmentésére, ezért az ellenzéknek készen kell állnia arra, hogy bármikor átvegye a kormányrudat.

A Fidesz készen áll arra, hogy kivezesse az országot a válságból

Ahogyan Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jelezte a köztársasági elnöknek, a Fidesz kész arra, hogy ha szükséges, az ország élére álljon, és megpróbálja kivezetni a válságból – jelentette ki a politikus, aki szerint 1990 környékén volt ilyen mély és ilyen komlex válságban az ország, mint most. Mint mondta, megtorpant a gazdasági növekedés, nő az infláció, csökken a foglalkoztatottság, leépítik a társadalmi közszolgáltatásokat, honvédelem gyakorlatilag nincs, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálat pedig a kormány politikai eszközévé vált. Szerinte morális válság is van, aminek a kiindulópontja, hogy olyan emberek ülnek a miniszterelnöki, pénzügyminiszteri és az igazságügyi és rendészeti miniszteri székekben, akikre az „emberek többsége a kutyáját se bízná rá, nemhogy az országot”.

Kövér László és Turi-Kovács Béla is annak a véleményének adott hangot, hogy az SZDSZ visszatér a koalícióba, vagy kívülről támogatja majd a kormányt.

Átmaszkírozná magát az SZDSZ?

A Fidesszel szövetséges kisgazdák elnöke azt mondta: a koalíció fenntartása ma elsődlegesen az SZDSZ érdeke, azért úgy vélik, hogy a liberálisok nagy valószínűséggel hajlandók lesznek visszatérni a koalícióba, ugyanakkor szerinte a következő időszakot mégsem az SZDSZ ilyen vagy olyan döntése befolyásolja majd, hanem a MSZP vidékhez kötődő része. Kövér is azt mondta, hogy az SZDSZ „minden hangos retorika ellenére” kívülről a jövőben is részt fog venni a kormányban. A fideszes politikus szerint a „koalíciós színjáték” is annak tudható be, hogyan lehetne az SZDSZ annak a kormánynak az ellenzéke is, amelyben de facto még részt vesz, hogyan lehetne az SZDSZ-t „a valaha legerősebb szagú antikommunista pártból” a legkisebb, de a „legerősebb szagú ellenzéki párttá” átmaszkírozni.

Kövér László arról is beszélt, hogy az MSZP támogatottsága a 10 százalékos lélektani határhoz érkezett, és ha így folytatódik tovább, nem kell sokat várni, és a támogatottság egy számjegyűvé válik, vagyis az MSZP a nagy pártok köréből a kis, közepes pártok soraiba kerül át. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc támogatottsága negatív rekordot mutat, és „hétről hétre javít az eredményen”, vagyis egyre többen akarják, hogy minél előbb távozzon a miniszterelnöki posztról. Turi-Kovács Béla kitért arra is, hogy a kisgazdák a következő időszakban „kármentésként” javaslatokat terjesztenek az Országgyűlés elé. A drasztikus élelmiszerár-emelés megakadályozásáért a kisgazdák az alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra csökkentenék, fellépnének a külföldiek földvásárlása ellen, valamint megtiltanák, hogy bioenergia előállítására olyan termékeket használjanak, amelyek az élelmiszerpiacon hiányoznak – ismertette.

A Fidesz és a KPE 2003 óta tartó együttműködéséről Kövér László azt mondta: a Fidesz készen áll a szövetség megújítására, Turi-Kovács Béla pedig kijelentette, hogy a KPE erősíteni kívánja helyzetét a szövetségen belül. A kisgazda politikus kijelentette: a vezetői értekezleten megerősítik, hogy a KPE nem kíván kapcsolatot tartani olyan kisgazdákkal, akik a szövetség szétzúzásában érdekeltek.

Beke G. László
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.