Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Segítség önmagunknak, segítség a gyógyítóknak

2016. április 16. 11:57
Az egészséges életmódra való felhívás mellett jótékony célt is szolgált szombaton, a Lovassy tornatermében harmadik alkalommal megrendezett Az egészség útja című rendezvénysorozat.

A hagyományokhoz híven ismét az egészség megőrzésével kapcsolatos prevenciós előadásokkal és sportprogramokkal várták az érdeklődőket a Lovassy tornacsarnokában. Lehetőség volt véradással támogatni a Magyar Vöröskeresztet és a Csolnoky kórház intenzív osztályát, a résztvevőket ételkóstolóra invitálták, majd bemutató keretében sajátíthatták el a szakszerű újraélesztés lépéseit, valamint saját egészségi állapotukat is felmérhették.

Némedi LajosNémedi Lajos

A rendezvényre egyaránt várták a fiatalokat és az örök ifjakat is, akik szép számmal voltak jelen. Mindez nemcsak azt mutatja, hogy egyre tudatosabban figyelünk az egészségünkre, és hogy érdemes volt három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal elindítani a programot, de az önzetlen segítségnyújtást is kifejezi, hiszen a mai nap jótékony célt is szolgál – fogalmazott Némedi Lajos alpolgármester megnyitó beszédében.

Leitold László, a Szövetség az Egészséges Veszprémiekért egyesület elnöke és a program ötletgazdája arról beszélt, hogy az esemény kettős célt szolgál. Egyrészt szeretné megmozgatni a veszprémieket, egészséges életmódra próbál nevelni, másrészt támogatni igyekszik az egészségügyi dolgozók munkáját. Az elmúlt esztendőkben a felajánlásoknak köszönhetően több millió forintot sikerült összegyűjteni a veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház intenzív, illetve onkológiai osztályának korszerűsítéséhez, idén pedig az urológiai osztály eszközbeszerzéséhez várják az adományokat.

Leitold LászlóLeitold László

Dr. Gécs Sándor osztályvezető elmondta, bár az urológia a medicinának csak egy kis területét fedi le, ha csak a test egy pici része betegszik meg, már az is jelentősen rombolni tudja a közérzetünket. A rendezvényre éppen ezért olyan előadásokkal készültek, amelyek hétköznapi problémák megelőzésében és megoldásában adnak útmutatást. Emellett szóltak a sportolás fontosságáról, a szív- és érrendszeri betegségekről, a diabéteszről, de a kapcsolati problémákat is érintették.

Gécs SándorGécs Sándor

A rendezvénysorozat délután és este Zacher Gábor előadásával és a Petőfi Színház Múlnak a gyermekévek című produkciójával folytatódik, melyek teljes bevételét az urológiai osztály támogatására fordítják.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.