Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Április 16-án az egészségé lesz a főszerep

2016. március 8. 13:17
Idén harmadik alkalommal rendezik meg „Az egészség útja” című rendezvényt 2016. április 16-án. A prevenciós programsorozat célja, hogy hasznos információkat, valamint interaktív élményt nyújtson az embereknek az egészségük megőrzése érdekében.

A rendezvény részletes programját egy sajtótájékoztatón ismertették kedden. Némedi Lajos alpolgármestertől megtudtuk, hogy a szervezők idén különösen nagy hangsúlyt fektetnének a fiatal korosztály elérésére.

Április 16-án délután négy órakor Zacher Gábor, Európa-szerte elismert toxikológus lesz a Hangvilla vendége. Mivel rendkívül fontos, hogy a fiatal generáció hiteles tájékoztatást kapjon a drogok és az alkohol jelentette veszélyekről, ezért diákigazolvány felmutatásával, kedvezményesen, 500 forintért juthatnak jegyhez.

Leitold László, a Szövetség az Egészséges Veszprémiekért Egyesület elnöke elmondta, hogy délelőtt a Lovassy László tornaterme biztosít helyet az ingyenes sportprogramoknak, a felnőtteknek pedig egy három és fél órás érthető, gyakorlati bemutatókkal egybekötött előadásanyagot szeretnének összeállítani.

Az eddigi évek rutinjához hasonlóan idén sem marad el a véradás.

A rendezvény teljes bevételét egy új, mintegy 5,5 millió forint értékű orvosi műszer megvásárlására fordítanák a Cholnoky Ferenc Kórház részére. Dr. Gécs Sándor, a kórház Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa példaértékűnek tartja, hogy ennyi szervezet és magánszemély fogott össze a nemes célért. Az egészség megőrzése ugyanis mindenkit érint kortól és nemtől függetlenül, ezért elengedhetetlen felhívni a figyelmet a megelőzésre.

Takács Emese arról beszélt, hogy 2016 a fiatalok éve, ő azonban a Lélektér Alapítvány elnökeként minden évet a fiatalok évének tekint, tehát kifejezetten örül annak, hogy az idei program nem csak a felnőttek testi és lelki egészségére helyezi a hangsúlyt.

DR. Gécs Sándor és Némedi LajosDR. Gécs Sándor és Némedi Lajos

Az „Egészség útja” hagyományosan idén is egy gálaesttel zárul, ennek helyszíne a Veszprémi Petőfi Színház lesz. Oberfank Pál, a színház igazgatója mély és megrendítő élményeket ígér azoknak, akik kíváncsiak a program keretein belül előadott „Múlnak a gyerekévek” című darabra, amelyben szó lesz születésről, halálról, generációkról és egy kicsit arról is, hogy az életben minden múlandó. Az előadás vendége lesz a veszprémi kötődésű énekes, Vastag Csaba.

A jegyértékesítés március 22-én kezdődik. Jegyek vásárolhatók a Hangvillában, a Veszprémi Petőfi Színház jegyirodájában és remélhetőleg a Cholnoky Ferenc betegfelvételi központjában is.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.