Talán páran emlékeznek rá, hogy júliusban egy veszprémi sajtkészítőnél, Ivácson Attilánál forgattunk Hárskúton. Az akkori videóba végül nem került bele, de a felvételek rögzítése előtt, a birtokon sétálgatva lettünk figyelmesek messziről egy kis fekete mozgó kupacra. Poénosan akkor meg is jegyeztük, hogy biztos egy kis borjú, ám Attila azt mondta, ez kizárt, mert az elléseket őszre és télre várja, valamint egyik tehenén sem látszottak ennek jelei a korábbi napokban. Hosszú évek rutinja kell, hogy külső jelek alapján könnyek el lehessen dönteni, hogy a jószág jó húsban van, vagy vemhes.
Tévedett, mert amint közelebb értünk, megláttuk, hogy valóban egy csöppség fekszik az anyja mellett. Kitört az örömujjongás, amiből egy kis részletet végül bevágtunk az akkori videó elejére:
A gazda szerint talán szerencsét hoztunk neki, hiszen értékes bika született meg akkor. Ahogy teltek-múltak a hónapok és eljött az ősz, további hat vízibivaly születetett, ám minket most csakis egy, a Vehir nevű érdekelt.
Attila elmesélte, hogy elsőszülöttként Vehir a legnagyobb kisbivaly a 23 példányt számláló csordában.
Alig hat hónapos létére már 100 kilót nyom, és még nincs egy méter magas.
”Ha így fejlődik tovább, hústermelésben sem lesz baj”- mondja. Ha 2-3 év alatt megnő, a súlya eléri majd a 700 kilót, végül pedig levágják. A bikák a húsuk, a tehenek pedig a tejük miatt fontosak a műhely számára.
A rólunk elnevezett állat elég vadóc bivalynak számít a többihez képest. Ez nem azt jelenti, hogy mindennek nekimegy, csupán azt, hogy kevésbé kezes és barátkozós a csorda többi tagjához viszonyítva. De ez nem is meglepő egy kvázi félig vadállattól.
Egy kezesebb példányt megsimogattunk mi is. Nem mindegyik ilyen.
A keddi napon Vehirkét (így becézik) megsimogatni nem tudtuk, de szemrevételeztük közvetlen közelről, és meg kell vallani, tényleg nem egy kezes bárány, szemben a többiekkel, akik ha gazdájuk hangját hallják, odajönnek, hogy gazdájuk és vendégei megvakargassák a fültövüket, vagy enni adjanak nekik. Idegennel szemben azonban nem barátságosak és egyáltalán nem biztonságos őket keritésen belül megközelíteni!
A nap evéssel kezdődik és zárul
Vehir és a csorda többi tagja minden nap hajnalban kezdi az evőműszakot, amikor közel 200 kilogramm árpát, rozst, zabot és tritikálét pusztítanak el alig fél óra alatt. Este pedig repeta.
Tritikálé
A tritikálé a búza és a rozs keresztezésével létrehozott szemes gabonaféle takarmánynövény. Eredetileg a 19. század vége felé kezdték el Svédországban és Skóciában termeszteni a búzához hasonló minőségű, azonban hidegtűrő növényt. Beltartalma miatt jelentős gabonaféle. A tritikálé egyformán értékes mint takarmánygabona és kenyérgabona-növény.
A reggeli után kérődznek egy kicsit, majd használják a nekik kihelyezett nyalósót, amiben számukra értékes ásványi anyagok vannak. Ettől szomjasak lesznek, így következik a vízivás, amiből naponta 1 köbméter fogy. Az esti vacsoráig napközben a számukra elkerített legelőn legelnek és bóklásznak, szemmel láthatólag jól megszokott útvonalakon. Olyan szabályosan tapossák ki a füvet, mintha csak egy kocsi nyomvonala lenne.
Egy ősszel született pár órás borjú. Fotó: Ivácson Attila
Indiai származásuk ellenére Vehir és társai jól tűrik a cidrit, akik közül a kisebbek, élükön a legidősebb kisbikával óvodaszerűen együtt kis csoportban vannak egész nap. Együtt esznek-isznak, és játszanak.
Hiába számítanak viszonylag igénytelenebb állatnak, gondozásuk Attila szerint egyáltalán nem unalmas, mindig van mit tenni körülöttük. Hol a kerítést kell javítani, hol pedig karámot kell építeni. A munka nem is áll meg ezen a szinten, hisz a tervek szerint 2016-ban egy panorámás látvány-sajtüzemet építenek, ahol a Vehirhez hasonló kis bivalyok is megsimogathatóak lesznek - már ha nem szaladnak el.
