2018. január 23., kedd
Zelma névnap

Az igazi hősök köztünk élnek

Harmadik alkalommal tüntették ki a Mindennapok Hőseit A Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezésére szombaton este a Hangvillában.

Ovádi Péter önkormányzati képviselő, az esemény fővédnöke az ünnepélyes díjátadón elmondta, hogy mindig felemelő érzés, amikor közösen tisztelgünk egy-egy társunk előtt, akik kiválóságukkal és tetteikkel példát mutatnak a közösségüknek. A Mindennapok Hősei rendezvény az elismerés mellett a köszönetről is szól.

Ovádi PéterOvádi Péter

Ovádi Péter szerint a díjazottak nem élsportolók, tudósok vagy éppen híres művészek, hanem pont olyan átlagemberek, mint amilyenek mi vagyunk. Nekik köszönhetően azonban a mindennapok során mi békességben és nyugalomban élhetjük az életünket.

Néma hősök, akik hivatásuknak választották mások megsegítését.

Ovádi Péter szerint a hősök nem születnek közénk, hanem tetteik révén válnak azzá. A politikus hangsúlyozta, hogy bárkiből lehet mindennapi hős, aki megmutatja közösségének, kollégáinak, szomszédjának vagy akár egy ismeretlennek, hogy milyen jelentősége van egy hétköznapi jó cselekedetnek.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere szerint a díjazottak nem az egyetlenek, akik kiválóan végzik a munkájukat, azonban valamivel mégis kiemelkednek a többeik közül, hiszen a veszprémiek az idei esztendőben őket választották hőseiknek. Porga Gyula szerint a Mindennapok Hősei a tetteik mellett mosolyt csalnak a segítségre szorulóknak.

Porga GyulaPorga Gyula

A polgármester szerint A Városi Nyilvánosságért Alapítvány három évvel ezelőtt egy különleges kezdeményezést indított útjára. Veszprémben számtalan szakmai kitüntés van, azonban a Mindennapok Hősei rendezvény egy civil szerveződés, aminek lebonyolításában semmilyen hivatalosság nem vesz részt. Minden egyes szavazatban a városban élők szeretete nyilvánul meg.

dr. Zsiga Marcelldr. Zsiga Marcell

Dr. Zsiga Marcell, a rendezvény védnöke, a Szerencsejáték Nonprofit Service Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy cégük egyik legfontosabb célkitűzése, hogy olyan közösségeket támogasson, ahol valóban felelősséget viselnek egymásért az emberek.

Porga Gyula és dr. Szabó ÉvaPorga Gyula és dr. Szabó Éva

Az idén is öt kategóriában lehetett jelöltet állítani. Az állandó egészségügyi dolgozó, katasztrófavédelmi munkatárs, rendőr és szociális munkás mellett az idén az ötödik kategória a „Láthatalan Hős“ címet kapta. Ide olyan veszprémi polgárok jelölését várták a szervezők, akik - bár nem tartoznak bele az előbb említett kategóriákba - munkájukkal kiérdemelhetik, hogy elnyerjék a Mindennapok Hősei címet.

Bognár Csaba, Csepely Balázs, Hauszbeck Dóra, Sümegi Elemér és dr. Szabó ÉvaBognár Csaba, Csepely Balázs, Hauszbeck Dóra, Sümegi Elemér és dr. Szabó Éva

Idén az egészségügyi kategóriában. dr. Szabó Éva, a katasztrófavédelmi munkatárs kategóriában Bognár Csaba, a szociális munkás kategóriában Hauszbeck Dóra, a rendőr kategóriában Csepely Balázs kapta a legtöbb szavazatot. A veszprémiek Sümegi Elemér hegedűkészítőt választották „Láthatatlan Hősnek“. A Mindennapok hősei cím idei büszke tulajdonosai a társadalmi támogatottság mellett értékes díjakban is részesültek.