Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Tusk: Németországnak többet kell tennie

2015. november 8. 12:36 // Forrás: mti
Németországnak az Európai Unió vezető tagállamaként többet kell tennie a külső határok védelméért, más tagállamokkal együtt, egy "páneurópai egységben" - mondta a Welt am Sonntag (WaS) című vasárnapi német lapnak Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

A hetilap terjedelmes portréja szerint az uniós kormány-, illetve államfőket összefogó testület elnökének lengyel voltából adódóan fontos, hogy az egész EU megértse, hogy Kelet-Európa már nem periféria. A WaS írása szerint azt is többször megismételte, hogy az EU jövője a keleti és déli határokon dől el, és ezzel tisztában van az Európai Tanács valamennyi tagja. Az EU nagy problémái ma már nem korlátozódnak régiókra, hanem egyformán érintik az összes tagországot és "a határvidékeken" keletkeznek, és míg 5-6 éve könnyebben lehetett tűnődni víziókon, most annyira erősek a viharok, hogy a gyakorlatias, pragmatikus hozzáállásnak kell dominálnia - vélekedik Donald Tusk. A lengyel liberális politikus szerint az uniós intézmények ugyan megerősödtek, de az EU törékeny, és tartósnak tűnő eredmények is veszendőbe mehetnek.

Angela Merkel német kancellárhoz fűződő viszonyáról azt mondta, hogy a konzervatív CDU elnöke "a legszorosabb politika barát", szinte "testvér" számára, és az egész EU-nak nagyon fontos Berlin vezető szerepe. A vezető szerepről alkotott német felfogás "a legliberálisabb és legtoleránsabb az európai történelemben. Ezt csodálatosnak tartom!" - mondta Donald Tusk. Felszabadító érzés megtapasztalni azt a világra nyitottságot és emberséget, ahogyan Berlin a menekültekkel foglalkozik. Ugyanakkor Németországnak még többet kell tennie, hogy megfeleljen a vezető szerephez kapcsolódó felelőségnek - tette hozzá. "A vezetés felelőssége azt is jelenti, hogy más tagországokkal együtt biztosítani kell Európa külső határát. Megértem, ha Németországnak történelmi okokból nehézségei vannak egy szigorú rezsim kiépítésével a saját határain, de az európai vezetői felelősség Németország számára azt is jelenti, hogy szükség esetén erélyesen ellenőrizni kell Európa külső határát egy páneurópai egységben" - mondta Donald Tusk, aki a WaS szerint már régóta nem rejti véka alá, hogy végzetesnek tartja "a nyitott ajtók és ablakok" politikáját.

Ezt a nézetet valószínűleg már osztja a legtöbb uniós kormányfő - tette hozzá a portré szerzője, Jacques Schuster, a Die Welt és a WaS vezető kommentátora. Donald Tusk kifejtette, hogy aki Lengyelországból származik és megélte a kommunista-szovjet uralmat, annak fontosabbak a határok, az állampolgári jogok és a haza függetlensége, mint más eszmények. Ez a fiatal lengyelekre is jellemző, akik mintegy születés előtti traumaként őrzik hazájuk sokszori felosztásának emlékét és készek mindent megtenni, hogy megvédjék nemzetüket az idegen uralomtól és a nemzeti identitás elvesztésétől. Mindez nemcsak Lengyelországra érvényes, hanem a legtöbb kelet-európai uniós tagországra is, megannyi fiatal, és egyszerre ősrégi nemzetre - írta a német hetilap.

Donald Tusk el akarja kerülni az EU "renacionalizálódását" - a nemzetállami dominancia kialakulását -, ugyanakkor fontosnak tartja a nemzetállami érdekek védelmét, és míg az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker olyan EU-ról álmodik, amelyet Brüsszelből - és általa - irányítanak, az Európai Tanács elnöke a lengyel nemzet tagjaként a tagállamokat akarja az uniós integráció középpontjában helyezni - írta a WaS.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.