Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Boldogító igen képekben

2015. október 6. 16:17
Örömittas várakozás, az első csók, az első lépések a közös jövő felé. Az esküvők legszebb pillanatai elevenednek meg Babják Tamás fényképész kiállításán, amelyet október 7-étől tekinthetnek meg az érdeklődök a VMK előcsarnokában.

A sorban mintegy a 67., a maga nemében ugyanakkor az első kiállítására készül Babják Tamás fotós: bár képeit már többször is megcsodálhattuk szerte a városban illetve a megye és az ország távolabbi településein, sőt külföldön is, a most nyíló tárlat mégis egy kicsit rendhagyó, hiszen ez az első alkalom, hogy az esküvők világa válik központi témává a kiállított fotókon.

- Munkámból kifolyólag rengeteg esküvőn veszek részt, így amikor felkért a VMK a kiállításra, tulajdonképpen magától értetődő volt, hogy ezekből válogassak össze egy csokorra valót. Szívesen készítek művészi fotókat a saját örömömre, de ma már nem igen jut energiám rájuk, másrészt önállóan még soha nem képezte kiállítás témáját az esküvő. Most egy kicsit azt is megmutathatom, én hogyan látom ezt a világot. Nagyon szeretek egyébként esküvői fotókat készíteni, annak ellenére, hogy egy kifejezetten nehéz műfaj, nagyon ott kell lenni fejben, hogy elkapd az igazán fontos pillanatokat. Szoros a menetrend, de utólag mindig remek élmény látni, ahogy a képeken visszaköszön a pár boldogsága, ahogy kivetülnek az érzelmeik, még ha csak a menyasszonyt vagy a vőlegényt fotózom szólóban.

A kiállítás anyagát a személyes kedvencek teszik ki, amelyek közt akad néhány igazán rendhagyó kép is.

- Nagyvonalakban persze a saját stílusomat tükrözik a képek, de mindig akadnak olyan helyzetek, amelyek minden szabályt felrúgnak. Ez a kiállítás azért is jó, mert egy kicsit megmutathatom az esküvők sokszínűségét – mesélte Tamás.

Mindamellett a tárlat egy kicsit azt is visszaadja, hogy létezik ma még igazi szerelem, él a család és a házasság intézménye, és sokat kaphatunk attól, ha összekötjük az életünket egy társsal. „Szeretném megmutatni, hogy vannak még szép pillanatok az életben, egy kicsit ellensúlyozni azt a sok negatívumot, ami napi szinten ömlik ránk.”

Ráadásul a kiállítás megnyitóján az igazi esküvői hangulatba is belekóstolhatunk. Titz Tibor vőfély-ember és műsorvezető gondoskodik a vendégek mulattatásáról és nyitja meg a kiállítást, Hriczu Ádám pedig gitáron ad elő a hangulathoz illő dalokat. Az Esküvői pillanatok című kiállítás október 7-én 17 órától tekinthető meg egészen október 27-ig.

Bertalan Melinda
Babják Tamás
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.