Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Séta a várban

2015. július 29. 18:03 // Forrás: iranymagyarorszag.hu
A Veszprémbe érkező turisták és a helyiek is sokszor választják „csak úgy”sétálgatásra a veszprémi várat. Az itt található épületek többsége építészeti műremek. Na de mindenki tudja, hogy melyik épület micsoda?

A várnegyedben működnek ügyészségek és bíróságok, de a Főegyházmegyei Karitásznak és a Magyar Tudományos Akadémiának, valamint a Pannon Egyetemnek is van itt épülete. A listában nagyrészt azokról az épületekről írunk, amelyek látogathatók.

Hősök Kapuja
A kaput elsődlegesen a világháború áldozatainak, de nem utolsó sorban minden korábbi „honvédőnek” szentelve építették meg az 1930-as években. Az emlékmű funkciót az 1940-es évek végéig töltötte be, a kommunizmus alatt nem kívánatossá vált, így az ott található emlékeket megsemmisítették. Az 1960-as évektől kezdve lett kiállítási helyszín, amelyet 2005-ben bezártak leromlott állapota miatt. 2013-ban rekonstruálták, hogy egy évvel később újból megnyissa termeit a látogatók előtt.

fotó: szabó lászlófotó: szabó lászló

Hungarikum Pont
Ez egy nemrég nyílt aprócska hely, a Hősök Kapuja után balra, amely kiállítótér és üzlet is egyben, ez Veszprém megye kiemelt értékeit mutatja be, köztük a herendi porcelánt, az ajkai kristályt, és a Balaton-felvidéki csipkét.

Tűztorony
A 48 méter magas copf stílusú épületről már mindent leírtak, amit érdemes tudni. Órája negyedóránként jelez, minden egész órában pedig Csermák Antal veszprémi zeneszerző verbunkosát játssza, ami remélhetőleg további dallamokkal bővül a jövőben.

Művészetek Háza
A nevével ellentétben nem csak egy ház, hanem több épület elnevezése, melyekben különböző stílusú alkotásokat mutatnak be 1993 óta. A Házhoz tartozik a műgyűjtő Vass Lászlóról elnevezett Vass-Gyűjtemény, a László Károly Gyűjtemény, a Csikász Galéria, de a Dubniczay-palota is.

Piarista templom
Az 1828 és 1836 között épült klasszicista stílusú épület tornya kétszintes, de így is ez a vár legalacsonyabb temploma. A falon MMT feliratot olvashatunk, a három betű a következő görög szöveg rövidítése: Mária, Isten szülőanyja.

Érseki Palota
Napjainkban is a mindenkori veszprémi érsek lakóhelye, de látogathatóak egyes részei. Itt található az ország egyik legjelentősebb, 60 ezer kötettel rendelkező egyházi könyvtára és levéltára. E palotában működik az érseki és káptalani levéltár, illetve a könyvtár, de a VeszprémFest fellépői is itt készülődtek a koncert előtt.

Szaléziánum
A közelmúltban megújult Biró-Giczey Ház épülete ma a Szaléziánum. A veszprémiek egykor Madaras háznak is nevezték, mivel barokk termeinek szekkóin csodálatos madarak láthatók. Egykori nevét építtetőiről, Padányi Biró Márton kanonokról, későbbi veszprémi püspökről és Giczey István kanonokról kapta. A központ célja, hogy tájékoztatást nyújtson a környék egyházi vonatkozású látványosságairól.

Dubniczay Palota-László Károly Gyűjtemény
A Vár utca és a Szentháromság tér határépülete az Érseki Palotával szemben a Dubniczay-palota. Ebben az épületben található a 2013-ban elhúnyt, korábban Baselben élő műgyűjtő, László Károly gyűjteménye, valamint ugyanitt a Magyar Építőipari Múzeum Teguláriuma is méltó, megújult környezetbe került.

Ferences Templom és Kolostor
A Szentháromság téren található az egyhajós, 1730-ban épült, copf stílusú templom és a kolostor. Ezt egy tűzvész után ismét felépítették, majd az utóbbit emelettel bővítették és összekapcsolták a templommal. Az ebédlő faragott lambériái fölött olasz eredetű képek sorakoznak, amelyek több mint kétszáz éve díszítik a falakat.

Gizella Királyné Múzeum
Az 1770-es évek elején épült fel a Tejfalussy-ház, amelyben a Gizella Királyné Múzeum gyűjteménye látható. Olyan egyházi relikviák kerültek ide, melyeket korábban különböző templomokban őriztek: püspöki-főpapi hagyatékok, királynéi adományok. A kiállítóhely alagsorában értékes kőtár található, mely nem csupán a város, hanem távolabbi vidékek emlékeiből ad ízelítőt.

Gizella Kápolna
Magyarország egyik legrégebbi belső terű kápolnája Veszprém gyöngyszeme, mely apostolfreskóiról híres. A kápolna a XIII. század elején épült gótikus stílusban, Gizella királyné emlékére.

a kút mögötta kút mögött

Szent Mihály Székesegyház
A neoromán stílusú Szent Mihály Székesegyház a Szentháromság tér és a veszprémi képeslapok meghatározó épülete. A bazilika főhajója fiókos dongaboltozatú, belső mennyezete fakazettás. Építtetésében nagy szerepet játszott Boldog Gizella, akinek karereklyéjét a templom 1996-tól őrzi.

fotó:ptfa.hufotó:ptfa.hu

Szent György Kápolna
A Székesegyház mögötti kis helységben őrizték Szent György fejereklyéjét, mely zarándokok sokaságát vonzotta ide, a latin nyelvű figyelmeztetés ma is olvasható a kápolna megkopott küszöbén: IN LIMIE NO SEDETO (A küszöbre ne üljetek). Szent István fiatalon meghalt egyetlen fia, Szent Imre herceg itt tette le szüzességi fogadalmát. A kápolna előtt álló szobor is az ifjú herceget ábrázolja.

Ge. Á.
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János programajánló #JÓÉJTPUSZIRA várja a veszprémieket Lackfi János A #jóéjtpuszi-kötet verseit hallhatjuk május 15-én Veszprémben. A Hangvillában fellép Lackfi János József Attila-díjas költő és Szirtes Edina Mókus Erkel Ferenc-díjas énekesnő, zeneszerző. 2024. március 26. 15:20 Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Veszprémi Érsekség Szent Mihály veszprémi egyházának történeteit fűzték csokorba Volt idő, amikor több mint száz kolostor működött a Veszprémi egyházmegyében. De IX. Pius pápa is kapott itt termelt somlói bort. A budapesti Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobor pedig szintén Veszprémhez köthető. Az érsekség legújabb, hiánypótló kiadványa az egyházmegye ezeréves történetét mutatja be olvasmányosan, Gizellától napjainkig. 2024. március 26. 11:37 Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Ecce homo - ilyen volt a virágvasárnapi passió Veszprémben Egy passiójátékon a néző sohasem tud úgy részt venni, mintha egy egyszerű színházlátogató lenne, aki csupán a színészi játékra alapozva engedi, hogy magával ragadja a történet. Ilyenkor az ember valóban be akar futni a játéktérre, félrelökni a római katonákat, szétvágni a farizeusok közt és megmenteni Jézust. De aztán mégsem teszi, ahogy kétezer évvel ezelőtt Júdeában sem tette senki. Csak sodródik a tömeggel, miközben kezdi megérteni az ünnep igazi üzenetét. Ahogy az Veszprémben is történt virágvasárnap délután. 2024. március 25. 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.