2013 év elejétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásába tartoznak a város általános iskolái és gimnáziumai, miközben a működtetésért az önkormányzat felel. Az elmúlt két és fél évben szerzett tapasztalatok azt mutatják, finomítás szükséges az együttműködés területén – foglalta össze az intézményvezetőkkel történt megbeszélés lényegét Porga Gyula polgármester.
Az igazgatók elmondták, milyen problémákkal néznek szembe a mindennapok során. Ezek egy részének orvoslására már szeptember 1-től módosításokat hajtanak végre, jövő év elején pedig további változtatások lesznek a hatékonyabb működés érdekében. Porga Gyula rámutatott, az igazgatók elveszítették önállóságukat, ezáltal bonyolult és hosszadalmas a felmerülő nehézségek javítása. Példaként elhangzott, szeptembertől már nagyobb felelősségi körrel rendelkeznek az intézményvezetők, a karbantartással kapcsolatos munkákat ők irányítják.
A fenntartás és a működtetés különvált, azonban elengedhetetlen az együttgondolkodás – hangoztatta Szauer István, a veszprémi KLIK vezetője. Mint ismertette, a kincstári kártyarendszer bevezetését tervezik, ami több lehetőséget biztosít majd az igazgatók számára, jobban átlátják a felhasználható forrásokat, azonban mindez nagyobb felelősséggel is jár.
