A művészet, és főképp az irodalom mindig érzékenyen reagált a társadalmi változásokra, így volt ez a Nagy Háború idején is. Már 1906-ban megjelent Cholnoky Viktor A világháború című cikke – a háború kitörése tehát nem érte teljesen váratlanul a magyar irodalmi életet.
dr. Pilipkó Erzsébet
A szarajevói merényletet követő hadüzenetet a magyar társadalom nagyja jogosnak érezte, az ellenzék is háborúpárti volt, a teljes magyar sajtó támogatta a Szerbiának küldött hadüzenetet. Ebben az időben jelent meg a Nyugat, amelynek főszerkesztője, Ignotus is igyekezett igazolni a háborút, és hitet tett a monarchia mellett 1914-ben. Még a szigorú esztétizálás híve, Babits is kalandnak nevezte a készülődő háborút.
Ezzel szemben Gárdonyi Géza már az elején is szembeszállt a háborús hangulattal, kemény szavakkal illette a meggyilkolt Ferenc Ferdinándot, aki számunkra idegen volt, mégis lelkesen mentünk miatta a halálba.
Mivel a Nyugatnak nem voltak haditudósítói, munkatársaik tábori levelezését publikálták – többségük néhány hónap után, sérülés miatt hazakerült, és itthonról írtak élményeikről. Haditudósító volt azonban Molnár Ferenc. Húsz-harminc kilométerrel a frontvonal mögött beszélgetett tábornokokkal, tisztekkel, szenvedélyesen érdeklődött a hőstettekről, a katonákat név szerint is megemlítette írásaiban. Vészi Margit ellenben riporter volt, személyesen szerzett tapasztalatokat a lövészárkokban, katonai szállásokon. Lóháton járta a frontvonalat, repülőre ült, ha kellett.
A Nagy Háború idején nemcsak a hátországban, de a fronton is megnövekedett igény mutatkozott a sajtóra, ezt elégítették ki a tábori újságok. Egy ilyen tábori újságban publikált utoljára Gyóni Géza. Lengyel mezőkön, tábortűz mellett című kötetét kilencszer nyomták újra, tízezer példányban fogyott. Fogságból hazajuttatott kései versei különösen megrázóak.
Haditudósítóként indult a frontra Móricz Zsigmond is, hetekig követte a magyar csapatokat, a lövészárok tetejéről figyelte az ellenséges vonalakat. 1915-ben a harcra önként jelentkező öccse elesett, Móriczot megrázta testvére elvesztése, sorsában felfedezte az értelmetlen halál tragédiáját. Írásai egyre ritkábban jelennek meg, mert a háborús cenzúra alkalmatlannak találta azokat, így a szerző inkább novelláiban fogalmazta meg háborús tapasztalatait.
Tersánszky Jenő azért vállalkozott a háborúra, hogy a harcok hevében írói élményeket szerezzen, és amire ráébredt a háború valódi természetére, már nem szabadulhatott. Ignotus háborús próza írására biztatta őt, Tersánszky Viszontlátásra drága… című regényét a kiképzőközpontban kezdte írni, és a lövészárokban fejezte be. Ebben egy lány szemén keresztül mutatja be a háború embertelenségét anélkül, hogy a műben a valódi hadi cselekmények egyáltalán megjelennének.
Dominek Anna
A hátországban maradt írótársadalomban kiemelkedett Babits Mihály és Kaffka Margit munkássága. Babitsot gyenge fizikai állapota miatt nem sorozták be, öccsét azonban igen, és hamarosan hadifogságba esett. Babits pacifistaként hamar a közhangulat célpontjává vált, „hazafiatlansága” miatt a diákok nevelésére is alkalmatlannak találták, s elbocsátották gimnáziumi munkájából. Fortissimo című verséért istenkáromlás miatt bíróság elé is kellett állnia. Kaffka Margit 1914-ben keveredett szerelmi kapcsolatba Bauer Ervinnel, akivel össze is házasodtak, mielőtt a férfit besorozták. A háború alatt napi többszöri levél- és táviratváltásban tartották a kapcsolatot egymással. Kaffka az első pillanattól kezdve ellenezte a háborút, hadifeleségként élte az életét. Háborús tapasztalatait Két nyár című könyvében összegezte.
Az előadáson Dominek Anna, a Petőfi Színház művésze olvasott fel idézeteket, verseket a tárgyalt szerzőktől.
