Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Két magyar vetélytársunk lesz a Finnugor Kulturális Főváros pályázaton

2015. június 1. 21:05 // Forrás: mti
Három magyarországi település, Veszprém, Iszkaszentgyörgy és Nagykálló adta be pályázatát a 2016-os Finnugor Kulturális Főváros címre.

Aranyi Péter, a Finnugor Kulturális Főváros Programiroda kommunikációs munkatársa elmondta: a három pályázó közül Veszprém városa már másodszor indul a pályázaton, míg a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei Nagykálló és a Fejér megyei Iszkaszentgyörgy idén először jelezte részvételi szándékát. Közölte: a pályázatok beadási határideje május 31. volt, és mindhárom beadott magyar pályázat megfelel a formai követelményeknek.

Hozzátette, nagy esély van rá, hogy 2016-ban egy magyar település legyen a Finnugor Kulturális Főváros, hiszen a 2014-17 közt meghirdetett pályázatok elbírálásánál a földrajzi rotációt is figyelembe veszik. A szervezők négy régiót különböztetnek meg. A Baltikum országai a tavalyi észt győzelem miatt idén nem pályázhatnak, rajtuk kívül Észak-Oroszország (Komi-Permják Autonóm Körzet, Jamali-Nyenyec Autonóm Körzet, Hanti-Manysi Autonóm Körzet), az orosz Volga folyó menti területek (Mordvinföld, Mari köztársaság, Baskíria és Tatárföld) valamint Magyarország a kárpát-medencei magyarlakta területekkel együtt adnak egy-egy régiót.

Aranyi Péter úgy fogalmazott, mivel a jelenlegi információi alapján az orosz területekről várhatóan nem érkezik pályázat, nagy az esélye annak, hogy magyar győztes szülessen. Az első Finnugor Kulturális Fővárost, Sztarije Bigit, az Orosz Föderáció területén, a sarkani járásban található községet nyolc oroszországi, illetve észtországi jelölt közül választotta ki a zsűri 2014-ben.

Tavaly a szetu népcsoport lakta Obinitsa észt falut választották a 2015-ös év finnugor kulturális fővárosává. A címre hat település - négy oroszországi és egy észtországi falu illetve Veszprém városa - pályázott. Az ortodox vallású észt népcsoport, a szetuk lakta, 2011-ben mindössze 135 lakost számláló Obinitsa falu másodszor nevezett be a Finnugor Népek Ifjúsági Egyesülete (MAFUN) által meghirdetett versenybe.

vehir.hu
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.