Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Saul fia kapta a nemzetközi kritikusok díját Cannes-ban

2015. május 23. 18:07 // Forrás: MTI
Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére akkreditált kritikusokból álló zsűri a hivatalos versenyprogramba meghívott 19 alkotás közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a szerintük legjobb filmet.

Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar versenyfilmek ítélt FIPRESCI-díjat szombaton, egy nappal a hivatalos díjkiosztó előtt adták át a cannes-i fesztiválpalota egyik különtermében.

A díjátadón a rendező "nagyon nagy örömnek, büszkeségnek és megtiszteltetésnek" nevezte, hogy első szereplését Cannes-ban a világ minden tájáról meghívott külföldi kritikusok ilyen jól fogadták. Emlékezetett arra, hogy a film elkészültét Magyarországon kívül egyetlen más ország sem támogatta, s jóllehet a filmben fél tucat országból szerepelnek színészek, az alkotás teljes egészében magyar film.

Az MTI kérdésére a rendező elmondta: a kritikai elismerés azért nagyon fontos, mert új megközelítésű alkotásról van szó, s számára az a legfontosabb, hogy minél többen megnézzék a Saul fiát.

A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben Mario Abbade Neto brazil elnök mellett Franciaország, India, Egyiptom, Dánia, Hongkong, Nagy-Britannia és Törökország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.

Az idén hetvenéves FIPRESCI-zsűri a cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjából és az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) válogatásból választott ki egy-egy filmet, valamint egy külön díjat megítélt a párhuzamos programok legjobbjának.

A fesztivál kezdetén a versenyprogramban nagy sikerrel bemutatott, majd óriási visszhangot kapott magyar alkotás, a 38 éves Nemes Jeles László első filmje. Három korábbi kisfilmje (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön) több mint harminc díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon.

Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia című film főszerepét Röhrig Géza, a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakán végzett, 15 éve New Yorkban élő költő, amatőr színész alakítja.

A zsidók gázkamrákba terelésére és a holttestek eltakarításra kényszerített foglyokról, a Sonderkommando tagjairól szóló film végig a főhőst követi úgy, hogy az áldozatokat nem mutatja, s a hanghatásokkal, halálkiáltásokkal, lövésekkel, nyögésekkel a nézők képzeletére támaszkodva idézi meg a megmutathatatlant. A fesztivál legtöbb kritikusa szerint a magyar alkotás az első olyan film, amely választ ad arra a művészi kérdésre, hogyan lehet a holokausztot filmen ábrázolni.

A Saul fia forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt, a főszerepeket Röhrig Gézán kívül Molnár Levente, Urs Rechn és Zsótér Sándor alakította. A Laokoon Filmgrup gyártásában készült alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap több mint 320 millió forinttal támogatta.

A filmet a Mozinet Kft. forgalmazásában június 11-től vetítik a magyar mozikban.

vehir.hu
további cikkek
„Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján közélet „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. tegnap 22:02 Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon közlekedés Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. tegnap 14:07 Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához közélet Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. tegnap 13:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.