Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ékszerdoboznak számít a magyar dal

2015. május 21. 14:12
Mozgalmas hónapok állnak Csemer Boglárka Boggie mögött, akivel az Euróvízió döntője előtt beszélgettünk és elemeztük az esélyeket.

– Amikor legutóbb Veszprémben koncerteztél, nagy lépést tettél előre az ismertség felé A Dal megnyerésével. Ismét nagy kihívás előtt állsz, a hétvégén Eurovízió döntő, előtte néhány héttel pedig a veszprémi Gizella napokon láthattunk.

– Több irányból kötődöm a térséghez. Egyebek mellett Révfülöpön szoktam nyaralni, ehhez kapcsolódóan gyakran jövök a megyeszékhelyre is. A másik ismeretség a régebbi Utcazene Fesztiválokhoz kötődik, Petruska Andrással zenéltem együtt néhány alkalommal, mint fiatal kezdő énekesnő. Nagyon szerettük a bulikat, egy hétig itt lebzseltünk, kollégiumban aludtunk, étteremben ebédeltünk és nagyon jókat zenéltünk mindennap.

– Amióta kiderült, hogy te képviseled hazánkat az Eurovíziós dalfesztiválon, nagyon sok kritika ért. Hogyan viseled ezeket?

– Minél többen ismerik az embert, annál többen alkotnak róla véleményt, érkeznek az okos gondolatok. Szelektálni kell ezek közül, megtanultam normálisan kezelni az észrevételeket. Rengeteg szubjektív véleménnyel kerestek meg, amivel nem lehet mit kezdeni. Igazi, megfontolandó szakmai kritika nem érkezett. A saját tapasztalatunk szerint egy dologban kellett fejlődni, az pedig a füles monitor használata, ezen keresztül ugyanis sokkal tisztábban halljuk magunkat.

– A közelmúltban több országban is megfordultál, hogy a dalodat reklámozd.

– Másfél hét alatt véghezvittem egy hat állomásos falshmob-turnét Európában. A budapesti próbálkozás megmutatta a dal igazi erejét, hiszen sokan vágyunk békére, egy jobb jövőre és mintegy kétszáz ember csatlakozott ehhez a fővárosban. A nagy sikerre való tekintettel, illetve látva benne a promóció erejét, megtettük ugyanezt Amszterdamban, Stockholmban, Berlinben, Párizsban, Londonban és Rómában is, illetve pluszban az Euróvízió helyszínén, Bécsben. Nagyon örülök, hogy az elmúlt hónapokban rengetegszer elénekelhettem a Wars for nothing című dalt, így beült a torkomban, könnyebb előadni, illetve jelentős magabiztosságot ad.

– Az elmúlt időszakban mennyire ismerted meg a többi versenyzőt?

– A különböző eurovíziós rendezvényeken találkoztam már velük. Ez egy pop fesztivál, ennek megfelelően rengeteg azonos hangzású dal szerepel a programban, ezek közül a magyar szám ékszerdoboz lesz. A Wars for nothing előadásában Szakonyi Milán, Dely Domonkos, Sapszon Orsoly és Szeder-Szabó Krisztina lesz a társam, illetve látványos vetítés is gazdagítja a produkciót, amit a bécsi stáb készít el.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.