Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Érdemes küzdeni

2015. május 7. 13:05
Első alkalommal szerveznek országos találkozót az emlőrák betegklubok május 16-án Veszprémben.

Az eseményről Némedi Lajos alpolgármester csütörtökön tájékoztatta a sajtót. Az emlőrák-betegek veszprémi klubja, a Fagyöngy Egyesület látja vendégül az ország minden tájáról érkező résztvevőket, a rendezvény fővédnökségét dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa vállalta. Az alpolgármester elmondta: a programok több helyszínen zajlanak majd, a megnyitót a városházán tartják, az Óváros téren előadások, a Petőfi Színházban divatbemutató, a Séd-völgyben faültetés és szoboravatás lesz.

„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 25. jubileumunkat egy országos találkozón ünnepelhetjük” – mondta Lángné Janni Margit, a Fagyöngy Egyesület elnöke. Hozzátette: a megyei klubokkal rendszeresen találkoznak, már éppen terveztek egy újabb összejövetelt, amikor kiderült, hgy ezúttal szélesebb körben is lehetőség lesz a találkozásra.

„Szeretnénk hírt adni arról, hogy érdemes felvenni a harcot, túl lehet élni ezt a betegséget. Az a feladatunk, hogy támogassuk egymást a nehéz időszakokban, lelki támaszt tudjunk nyújtani, reményt adjunk” – fogalmazott.

Dr. Rácz Jenő, A Csolnoky Ferenc Megyei Kórház igazgatója elmondta: jó ütemben halad a várhatóan októberre elkészülő onkológiai centrum építkezése, a daganatos betegeket a közeljövőben már egy XXI. századi elvárásoknak megfelelő körülmények között láthatják el.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szűrővizsgálatok már akkor rámutathatnak egy-egy betegség jelenlétére, amikor annak még nincsenek egy laikus számára felismerhető jelei. Az időben észlelt rákbetegség gyógyítható – hangsúlyozta rá az igazgató.

A találkozó weboldalát ide kattintva érhetik el.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.