Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Alkonyattól pirkad!

2015. április 29. 16:39
A Pannon Egyetem idén 26. alkalommal rendezi meg a nagy hagyománnyal és múlttal rendelkező dicsőséges és megkérdőjelezhetetlen Veszprémi Egyetemi Napokat.

Az esemény kedd éjfélkor startolt a Dörgedelemmel és a Kortesdalfesztivállal. A hajnalig tartó szórakozás után a hallgatóknak nem sok idejük maradt a pihenésre, hisz délben kezdetét vette a Bevonulás az Óváros téren. A 2013-ban megválasztott diákektorunk, Hutvágner Dániel mondott köszöntőt aki egy öngyújtóval a kezében hamarosan a Diákrektori Hivatal locsolótömlője elé került. A diákrektor eláztatása és „fáklyájának“ kioltása hivatott jelképezni, hogy Huti Vezérünk napjai meg vannak számlálva. Hutit a város elöljárói követték. Dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, Porga Gyula, városunk polgármestere, illetve dr. Ipsits Csaba, Veszprém rendőrkapitánya rövid beszédét hallhatták az egyetemi polgárok. A Diákrektori Hivatal nevében Csaba Tibes Tibor egy-egy VEN pólót nyújtott át a felszólalóknak köszönetként, hogy hozzájárultak az Egyetemi Napok megvalósulásához.

Elsőként a VENpires csapat bevonulóját láthattuk. A vámpírok esernyővel védekeztek a napfény ellen, vezérük, Bloodimyr pedig egy koporsóból mászott ki, hogy beszédét megtartsa. Ígéretei közt szerepelt például a vérsör, vagy az örök élet mindenkinek.

Őket a VenStreetBoys turnébusza követte. A fiúk táncukkal a 9VENes évek hangulatát idézték fel és garantáltan megdobogtatták a női szíveket. A csapat jelöltje többek közt megígérte, hogy a kollégiumok ezentúl koncertarénákként fognak üzemelni, a csapból is kevert fog folyni és hogy az egyetemisták részére ezentúl akciós lesz a mellszőr-fazongyanta, illetve a csibefarhát.

Miután a GallVENicum csapata kiűzte a térről a gonosz rómaiakat, jelöltjük rímekbe szedve tette meg ígéreteit, például hogy az egyetemi polgárság bármikor hozzájuthat a gallok híres varázsitalához, a Csuklix-hoz, még vasárnap is! Terveik közt szerepel még a kreditszűrő eltörlése és a CéZÁRcsökkentés.

Negyedikként a MereVEN csapat érkezett, élükön Adél Úrnővel, aki pórázon vezette be két tökéletesen beidomított kortesét. A domina nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy nem ígér semmit, az lesz, amit mond! De ha már ígéreteknél tartunk, megígérte, hogy a gallokat modernizálják, a VENStreetBoysnak időgépet és playback-gépet biztosítanak, a vámpírokat pedig megnyugtatták, hogy nem kell reflektorfénybe kerülniük, ha nem szeretnének.

A sort a V3nit Alakulat zárta. Műsorukban egy katonai hadgyakorlatot mutattak be, melyhez önként jelentkezőkre is szükségük volt. A csapat jelöltje megígérte, hogy első intézkedéseik közt lesz a vizsgaidőszak eltörlése. Ezután megszüntetik a délelőtti órákat, mondjuk a délutániakat is, de főleg a délelőttiket. Hisz minden egyetemista tudja, hogy az alvás bizony fontos! A jelölt beszédjét azzal az idézettel zárta, amely időközben a csapat mottójává is avanzsált és amely a minden egyetemista által jól ismert Pannon Egyetem című számból származik: „Minden nap ünnep, minden nap másnap!“

A VEN valóban minden napja ünnep, hisz ez az időszak a csapatokról szól, az egyetemistákról, az összetartásról, az önfeledt szórakozásról, a hagyományokról és még annyi új élményről. Ez a rendezvény az egyetemistákért van, élvezzük hát!

Szabó Virág

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.