Kápliné Rőth Ágnes, az Egry Úti Körzeti Óvoda Nárcisz Tagóvodájának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy hatvan évvel ezelőtt, 1955 februárjában nyitotta meg a kapuit az óvoda, amely kezdetben két csoporttal üzemelt. Ahogy épült a szomszédos lakótelep, megduzzadt az ovisok és a csoportok száma is. Jelenleg három homogén csoporttal működik az intézmény, amely kiemelten kezeli az egészséges életmódra való nevelést.
A születésnapi rendezvényen Némedi Lajos, Veszprém város alpolgármestere elmondta, hogy hatvan év nagy idő egy óvoda történetében, amely szinte együtt fejlődött a várossal. Az alpolgármester beszédében köszönetet mondott a pedagógusok áldozatos és szívből jövő munkájáért.
Az ünnepségen bemutatkozott az óvoda három csoportja valamint az intézmény egykori növendékei is közreműködtek

