Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Főszerepben a magyarság

2015. március 23. 11:01
Hétfőn indult és tíz napig tart a Pannon Egyetem által szervezett Magyar Napok rendezvénysorozat.

A Pannon Egyetem idén ötödik alkalommal redezi meg a határon túli magyarok kultúráját bemutató programsorozatát, a Magyar Napokat. A tíznapos rendzvény központjába ezúttal a nyugaton élő magyar diaszpórák kerültek.

A Magyar Napok hétfői megnyitójának alkalmával dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora elmondta, hogy a világ szinte minden pontján élnek magyarok, akiknek tudását elismerik. Az idei rendezvénysorozat szakít a megszokott szemlélettel és nem egy tájegységgel, hanem a teljes magyarsággal foglalkozik. Dr. Friedler Ferenc hozzáttette, hogy az egyetem a jövőben is Magyar Napok néven szeretné folytatni a programsorozat megszervezését.

dr. Friedler Ferencdr. Friedler Ferenc

Márfi Gyula veszprémi érsek szerint fontos elfogadnunk azt a tényt, hogy számos magyar ember éli külföldön a mindennapjait. Márfi Gyula hozzátette, hogy a külföldieknek Magyarországról Puskás Ferenc, a tokaji bor és Mindszenty József jut eszébe.

Márfi GyulaMárfi Gyula

Porga Gyula, Veszprém város polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy az öt évvel ezelőtti, alig három napos rendezvény az elmúlt évek során egy tíz napos programsorozattá nőtte ki magát. Ez a szám is azt mutatja, hogy szükség van olyan kezdeményezésekre, mint a Magyar Napok, ami a város tudományos és kulturális életének egy biztos pontja. Porga Gyula hozzátette, hogy fontos mérföldkő a rendezvény életében, hogy idén először Balatonfüred is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Porga GyulaPorga Gyula

Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere elmondta, hogy a város örömmel csatlakozott a Magyar Napok rendezvényhez. A polgármester szerint Veszprém és Balatonfüred kiemelten odafigyel a kulturális értékek ápolására. Mindkét város a kultúrális szemléletű városfejlesztést tartja a legjobb iránynak.

dr. Bóka Istvándr. Bóka István

A tíznapos programsorozat 81 önnálló program és 131 előadó közreműködésével jön létre. Az esemény részletes programját ide kattintva tekinthetik meg.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.