Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Barátságosan fogadták a Rising Star győztesét a veszprémiek

2015. március 10. 10:55
Várhegyi Lucas Palmira, a Rising Star győztese örökre szívébe zárta Veszprémet, hiszen itt lépett először közönség elé a tehetségkutató után.

Ezúttal nem volt olyan fal, ami a nézők szavazatainak köszönhetően emelkedett a magasba, a Fricskában lévőket folyamatosan el kellett varázsolnia Palmirának. A közönsége pedig vevő volt az előadásra, gyakori tapssal biztatták az időnként kissé megilletődött fiatal énekest.

Várhegyi Lucas Palmira gyakorlatilag vigaszágon jutott a versenybe. “Az első adásában elhangzott, a következő alkalommal egy fővárosi bevásárlóközpontba várják azokat, akik úgy érzik, megállnák helyüket a Rising Star-ban. Barátnőim biztattak, hogy tegyem próbára magam” – emlékezett vissza a tehetségkutató győztese, amikor a fellépését követően a műsorban szerzett élményeiről kérdeztük. “Sokkolóan hatott rám a színpad, a rengeteg fény a stúdióban” – tette hozzá.

Elmondta azt is, nem érezte, hogy esélye van a győzelemre, csak az foglalkoztatta, hogy minél tovább jusson és még többet énekelhessen. Ezt maximálisan teljesítette, a Fricskában összegyűlt népes közönség pedig élőben is megtapasztalhatta, nem véletlenül nyerte meg a versenyt.

A dedikálás sem maradhatott elA dedikálás sem maradhatott el

“Nagyon sok bátorítást kaptam az éneklés közben” – ezt már a veszprémi fellépésével kapcsolatban mondta, hozzátéve, nagyon élvezte, hogy ilyen rendkívül barátságosan fogadták. Ami pedig a jövőt illeti, most az a legfontosabb, hogy leérettségizzen, utána pedig minél több időt szeretne énekléssel tölteni.

Várhegyi Lucas Palmira első fellépését egyébként a TV2 Aktív című műsora is megörökítette:

Cseh Zoltán
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.