Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hitben és cselekvésben élni

2015. február 19. 20:07
Lezsák Sándor a „Himnusz kívülről, belülről” című, Spangel Péter által jegyzett életrajzi könyvét mutatta be csütörtök este a Padányi Gimnáziumban.

„A Madách gimnáziumban volt egy latin-görög szakos tanár, Muraközy Gyula. Nem tanított minket, ám egyszer bejött magyar órára helyettesíteni. Megkérdezte: Hol tartanak magyarból, most mit tanulnak? Kölcsey Himnuszát – mondtuk. És tudják? – kérdezte. Persze, kívülről – válaszoltuk. És belülről? – érdeklődött, és mi döbbent csendben nem tudtunk erre mit felelni. Akkor jöttünk rá, hogy belülről bizony még valóban nem igen ismerjük a Himnuszt” – mondta el többek között ezt az anekdotát is csütörtök este Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke. Mint mondta, az a tanóra később rendkívül befolyásolta későbbi világlátásának kialakulásában. Hiába nem szerette az iskolát, és a vele járó kötöttségeket, később mégis pedagógus vált belőle. Szerinte a pedagógusok felelőssége igen nagy a mai világban.

A „Himnusz kívülről, belülről” írója személyes mentorainak irányítása alatt olvasmányos stílusban vezeti végig az olvasót élete válaszútjain, kidomborítva a hazaszeretet, összetartozás megélését. A politikus csütörtök este mesélt többek között családjáról, édesapja elvesztéséről, és felvázolta a magyarság jelenlegi helyét Európában is. Szerinte most egy olyan időszakot élünk, mely minden nehézsége ellenére nagy lehetőséget tartogat arra, hogy helyzetbe hozzuk magunkat, azaz változtassunk jövőnkön.

„Legyen elég a sopánkodásból, és siránkozásból! Próbáljuk azokat a dolgokat megtalálni az életben, amelyek erősítenek bennünket” - fogalmazott az est folyamán az Országgyűlés alelnöke. A 120 oldalas könyv bemutatása és történések elbeszélése után a szerző a résztvevők kérdéseire válaszolt.

A könyv bemutatóján Márfi Gyula veszprémi érsek és Némedi Lajos alpolgármester is részt vettek.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.