Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A legkisebbek művészetét ismerték el

2015. február 7. 20:16
A „Mi családunk” című rajzpályázat eredményhirdetését tartották szombat délelőtt a Szaléziánumban.

Itt ma nem csak az számít, hogy ki milyen díjat vesz át, hanem az is nagy öröm, hogy együtt lehetünk – kezdte az esemény megnyitóját Somody Zsuzsa, a rendezvény szervezője. Elmondta: több, mint 200 rajz érkezett nem csak Veszprémből, hanem a környező településekről is, ebből 37 alkotást díjazott a zsűri, melynek tagjai Somogyi Eszter, a Szent Margit Óvoda vezetője, Környei Ágota, a Művészetek Házának múzeumpedagógusa és Takács Zita, a veszprémi Művészellátó vezetője voltak.

Somody ZsuzsaSomody Zsuzsa

Porga Gyula polgármester elárulta: rendkívül örül a sok beküldött gyermekrajznak, szerinte az alkotások számos otthon díszei lehetnek a jövőben.

„Egy városi közösség legkisebb intézménye mindig a család, és ha a családjaink erősek tudnak maradni Veszprémben, akkor erős közösséget lehet építeni.”

Porga GyulaPorga Gyula

Márfi Gyula veszprémi érsek a család és a házasság fogalmáról elmélkedett, melynek során a családban való hitre hívta fel a figyelmet, majd Somogyi Eszter óvodavezető számolt be tapasztalatairól, melyek szerint az óvodásoknak minden életkorban örömet okoz a rajzok elkészítése. Megjegyezte: a szülőknek néha érdemes megvizsgálni a rajzokat és értelmezni azt, hogy mit is alkotnak valójában a gyermekeik. „A lényeg nem az, hogyan, hanem hogy mik szerepelnek a papíron. Együtt vagy külön ábrázolják a családot? Ki a legnagyobb a rajzon? Milyenek a mozgások, milyenek a mimikák? Bizony sok titokra fény derülhet”- fogalmazott.

Környei Ágota a rajzok elemzése közben a szabad alkotás örömét és az alkotás energiáját emelte ki olyan tulajdonságként, amit jó lenne életünk végéig megőrizni.

Környei ÁgotaKörnyei Ágota

A díjakat az esemény fővédnöke, Porga Gyula polgármester és Héthelyi Réka szervező adta át a 37 díjazottnak, melyen elismerésként a gyermekek állatkert-, kalandpark-, színház- és operabelépőket valamint vásárlási utalványokat vehettek át.

A rajzpályázat eredményhirdetése egyben a Házasság hete kampánysorozat nyitórendezvénye volt. Aki kíváncsi a díjazottak alkotásaira, a Szaléziánum falain tekintheti meg őket.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.