Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújulhat a sümegi püspöki palota

2015. február 3. 12:48 // Forrás: mti
A Nemzeti Kastélyprogram keretében újulhat meg három vas megyei kastély és a sümegi püspöki palota - jelentette be a Forster Központ elnöke kedden a sümegi polgármesteri hivatalban tartott szakmai egyeztetésen.

Sághi Attila kiemelte, hogy a 2014-20-as európai uniós fejlesztési ciklusban a Forster Központ örökségfejlesztési programjának részeként a Nemzeti Kastélyprogramban 35 műemlékegyüttes újulhat meg. A projektek Vas megyéből a jánosházai Erdődy-Choron-várkastélyt, a vassurányi Schlisson-kastélyt és a vépi Erdődy-kastélyt, valamint Veszprém megyéből a sümegi püspöki palotát érintik. A Forster Központ a kormány tavalyi döntései alapján látja el projektek kidolgozását, megvalósítását és koordinálását. A központ örökségfejlesztési programjának része a kastélyfejlesztéseket összefoglaló Nemzeti Kastélyprogram.

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.