Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Teljes élet előtt a diabéteszes gyermekek

2015. január 17. 12:37
Veszprém adott otthont a X. Országos Gyermek Diabétesz Nap programjainak szombaton.

Némedi Lajos alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a veszprémi Hangvilla adhat otthont a jubileumi rendezvénynek. “Alattomos betegség a diabétesz, de az orvostudománynak köszönhetően jól kezelhető” – hangsúlyozta.

Véleménye szerint ezt bizonyítja az is, hogy csupa mosolygós gyermek ül a nézőtéren, de hozzátette, ehhez a mindennapokban szükség van a szülők és az orvosok folyamatos gondoskodására, valamint a fegyelemre, együttműködésre és tréningekre. 

A Magyar Diabétesz Társaság Gyermek Szekciójának elnöke szerint a program alapvető célja, hogy a megjelent gyermekek és szülök tapasztalatot cseréljenek és egy kicsit feltöltődjenek, a kicsik pedig találkozzanak sorstársakkal, a délutáni fórumok során pedig hasznos információval gazdagodjanak mindannyian miközben az esetleges megoldásra váró problémákra is választ kapnak – mondta dr. Blatniczky László.

Dr. Szabó Éva, a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház Gyermekosztályának főorvosa köszöntőjében aláhúzta: a hozzájuk került diabéteszes gyermekeket nem tekinti betegnek, hanem úgy fogalmaz, korán kaptak egy élettársat. A kicsiknek adott intelmét is megosztotta a közönséggel: “Nem tudsz tőle megszabadulni, de eldöntheted, te irányítod őt, vagy ő irányít téged.”

Prof. dr. Barkai László, a Magyar Diabétesz Társaság elnöke is üdvözölte a jelenlévőket előrevetítve, a tartalmas nap szakmai információk mellett szórakozást is ígér mindenkinek. 

Programokban pedig nem volt hiány. A bevezetőt követően a gondozott diabéteszes gyermekek vették birtokba a színpadot és mesével, énekkel, tánccal bizonyították: társaikhoz hasonlóan vidám és tartalmas életet élnek. Délután a szakmai előadásokon volt a hangsúly, ahol értékes információval gazdagodhattak a szülők, a nap végén pedig az Acro Dance Sporttánc Egyesület, valamint a Pannon Várszínház tagjai szórakoztatták a több száz jelenlévőt. 

 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.