Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Szociáldemokraták a szegénység ellen

2015. január 9. 22:44
Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket, amikor péntek reggel a belvárosban Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja elnöke jött szembe velünk. Feltettünk neki néhány kérdést.

–   Miért tartotta fontosnak, hogy személyesen is részt vegyen az ajánlásgyűjtésen?

–   Abban hiszek, ha az embert a beszéd helyett a tettek minősítik. Úgy gondolom, ha valakit támogatunk, akkor jelen kell lenni, és személyesen mellette állni. Én magam hétfőn is Veszprémben leszek.

–  Mennyi aláírást sikerült eddig összegyűjteni?

–   Pontos adatot még nem tudok mondani, de úgy gondoljuk, hogy időarányosan jól állunk. Abban bízunk, hogy a jövő hét elején el tudjuk majd mondani: megvan a megfelelő számú aláírás. Az biztos, hogy utolsó percig gyűjteni fogjuk az ajánlásokat. 

–   Miért döntöttek Karancsi Tibor indítása mellet?

–  Azt gondoljuk, hogy a hitelesség fontos. Karancsi Tibor az eddigi életútja során bizonyította, hogy akár az állásának kockáztatásával is, de mindig hajlandó fellépni az emberek többségének ártó ügyekkel szemben. Emellett fontosnak tartjuk a korrupció elleni küzdelmet, ami mindenkit érint. Ez nem arról szól, hogy kit sikerült börtönbe zárnunk, hanem arról, hogy mennyi pénzt sikerül megspórolnunk a közös kasszának. Szerintünk a korrupció elleni küzdelem a szegénység felszámolását jelenti, és nem a pártok elleni harcot.

–   Több demokratikus párttal egyeztettek, hogy az aláírásgyűjtés befejezése előtt esetleg támogassák Karancsi Tibort. Kiket kerestek meg?

–   A demokratikus ellenzék valamennyi pártját megkerestük, egy szervezet kivételével, ami jelen esetben a Jobbik. A pártok vezetőitől választ egyelőre nem kaptunk. A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja a veszprémi kampánynyitójára elkülönített teljes összeget felajánlotta Marian Cozma édesapjának megsegítésére létrehozott alapítványnak.

Ge. Á.
Cseh Zoltán
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.