Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Karácsony, a kötelező

2014. december 19. 12:17
Hujber Ferivel a karácsonyról beszélgetni nem épp a meghittségről szól, bár most, hogy már gyermekei is vannak, kicsit elkezdte érdekelni az ünnep.

“Számomra a karácsony szükséges rossz, Herkulesként kell szeretni egymást, ajándékokat osztogatni. Egy kezemen meg tudom számolni, mennyi olyan karácsony volt, ahol jól éreztem magam” - vallotta érdeklődésünkre megrázó őszinteséggel a színész. Úgy véli, ami most folyik a karácsonyhoz kapcsolódva, annak semmi köze Jézushoz, inkább gazdasági szerepe van az életünkben, ezzel párhuzamosan az embereket akaratuk ellenére egymásra kényszerítik. “Mindenki fogvicsorgatva ül kiöltözve, és próbál viselkedni. Ennél hamisabb, igaztalanabb ünnepet nem ismerek” - mondta el meglepő álláspontját. 

Úgy véli, a világ népességének 90 százaléka azonos véleményt képvisel, a maradék 10 pedig hazudik. Ezek ellenére természetesen náluk sem marad el a karácsonyi készülődés, hiszen nemrégiben megszületett második gyermeke is. “Ezen kívül még az év 364 napján igyekszem örömöt szerezni nekik, nem ezen az egy napon múlik a szeretetem” - adott hangot véleményének. 

Hujber Ferenc egyébként hamarosan Veszprémben is színpadra lép, a Veszprém Arénában bemutatott Abigélben láthatjuk, amiben Kuncz Ferenc királyi főhadnagyot alakítja. “Szeretem, amikor a játékom során a jó fiútól eljuthatok a rosszig, ez a szerep pedig erről szól.”

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.